Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Az Ifjú Szivek Táncszínház bemutatója Kéménden

február 13 @ 20:29

Az Ifjú Szivek Táncszínház október 18-án, kedden 19.00 órai kezdettel Kéménden lép fel a  Bartók 135 című műsorával. 

Bartók Béla zenéje és szellemisége nagyban meghatározza az Ifjú Szivek Táncszínház munkáját, az elmúlt évek során számos Bartók ihletésű koreográfiát láthattunk a társulat előadásában. A Bartók 135 című összeállítás a tánc segítségével mutatja be a zeneszerzőt, a zenekutatót, a népzenegyűjtőt és a magánember Bartókot. Az előadás során Hégli Dusantól tudhatunk meg érdekes és fontos részleteket Bartók Béla életéről és munkásságáról.

“Királyhelmecen és a kassai Thália Színházban múlt héten játszottuk a Bartók 135-öt. Mindkét helyszínen teltház fogadta a társulatot, a darab végén hosszú percekig tapsolt állva a közönség” – mondta el Varsányi László, igazgató. A koreográfia októberben további négy helyszínen, Dunaszerdahelyen, Pozsonyeperjesen, Ipolyságon és Kéménden tekinthető meg. A dél-szlovákiai turnéhelyszíneken kívül a Budapest Ritmo Fesztivál keretében a Művészetek Palotájában és a Duna Régió Stratégia ünnepi estjén a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházban is láthatók majd részletek az előadásból.

Print Friendly, PDF & Email

Részletek

Dátum:
február 13, 2025
Időpont:
20:29
Esemény kategória:
Esemény címkék: