A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház tagjai számára az idei évben a Bibliaolvasó vezérfonal ószövetségi része Mózes első könyvével foglalkozik. Ezt követjük majd mi is vasárnaponként egy-egy történetnek a magyarázásával. Géresi Róbert abaújszinai lelkipásztor az ember teremtését fogalmazta meg elmélkedésében.
Mózes 1. könyve 1 részének 26-28: Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik. Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Isten megáldotta őket és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madardain és földön mozgó minden élőlényen!
Kedves Testvéreim,
azt gondolom, hogy kevés annyira ismert igeszakasza van a Szentírásnak, mint az ember teremtését leíró Bibliai ige. Abból is adódik ez, hogy a Szentírásnak az első lapjain találhatók ezek a történetek, ezek a leírások, s azért is mert, megfogja az embernek a gondolkodását, azért is, mert az ember szeret az eredetével foglalkozni, szeret visszatekinteni a múltba, szereti felidézni önmaga számára megtörtént dolgokat és keresi azt, hogy honnan jön és hová tart az ő élete. Mindenesetre azt el kell mondani az egész teremtéstörténettel kapcsolatosan, hogy akár az ószövetségnek is, nem ez az igeszakasz a központi része, hanem a szabadításnak a története, hogy hogyan szabadítja meg Isten az ő népét. Hogyan szabadítja meg az Úr az egyiptomi fogságból a zsidó népet és hogyan vezeti be arra a földre, amit elkészített a legfontosabb, az emberi hit számára. A Szentírás ószövetségi része a Teremtéstörténetben arról beszél, hogy ugyanaz az Isten, aki megszabadította az ő népét, ugyanaz az ő életének az Ura is. Ugyanaz az Isten teremtette az embert, aki az ember számára a szabadulást hozta el. S hogy ha ezt az egész ószövetségi bizonyságtételt lefordítjuk az Újszövetségnek a nyelvére, a bizonyságtételére, akkor értelmezhetjük és láthatjuk azt, hogy Krisztusban Isten megszabadítja az emberi életet és az Újszövetségben is az Istennek a szabadító szeretete a legfontosabb üzenet.Ezen van a hangsúly. A keresztyén hit, bizonyságtétel, ahogyan visszetekint a korábbi történésekre, az evangéliumban is visszamegy egészen a teremtő Istenig. Tehát Krisztusban ugyanaz az Isten van jelen, mint aki az emberi életet megteremtette. Aki az ember számára életet adott.
Néhány dolgot szeretnék ebből a bizonyságtételből, ebből az Igéből még megjeleníteni. Azt olvastam, hogy az ember Istennek a képmása. Elgondolkodhatunk ezen, s a fantáziánkat is megmozgathatja ez a kérdés, hogy vajon mit jelent ez. Hogyan lehetséges ez? Vajon úgy néz ki Isten, ahogyan mi, hogy mi vagyunk az Ő képmásai, s az Isten ránk hasonlít. Ha megnézzük az eredeti szöveget, ami a Szentírásban található, itt a képmást úgy is lehetne fordítani, mint valami állókép vagy talán mint szobor. S az állókép vagy szobor elsősorban a Bibliai korban azt jelentette az emberi élet számára, hogy ki az, akit ábrázol az a szobor. A szobor, az valami tökéletlen mása volt annak, akit ábrázolt, akit megjelenített. Idézőjelbe téve, lehetne azt mondanunk, hogy tulajdonképpen az ember Istennek a szobra. Végső értelemben Isten igazi képmása azonban Jézus Krisztus, tehát az ember az Istennek a valóságát jeleníti meg a saját életében. A föld porából teremtette Isten az embert. Nagyon fontos ez a bizonyságtétel is. Egy teljesen alkalmatlan anyagból, egy olyan anyagból, amit semmire sem lehet felhasználni. A por, az ma értéktelen, az nem is termő, termővé sem válik, nincs annak semmi jelentősége. Egy ilyen teljesen alkalmatlan anyagból, amit semmire sem lehet felhasználni, abból alkotja meg az embert az Isten. Tehát az ember az életét, nem magától kapja. Nem magától nyeri, hanem az Isten teremtő akaratából és szeretetéből. És nem is a természet erőitől kapja az ember az életét. Tehát manapság szinte általános az a véleményezés, hogy a természetnek az erői, a dolgai azok hozták létre az emberi életet, a különböző biológiai vegyi folyamatok, amelyek az egész élő világnak a kialakulását létrehozták, eredményezték. A Szentírás arról tesz tanubizonyságot, s azt gondolom, hogy ez nagyon fontos, hogy ezt meglássuk és megértsük, hogy az ember az életét egyik oldalon nem magától nyeri meg, a másik oldalon nem is a természet erőitől kapja, hanem Isten kegyelméből, szeretetéből. S ez alázatra kell hogy intsen bennünket. Alázatra az emberi kapcsolatokban, és alázatra a természethez való viszonyulásban. Ugyanis nem mi vagyunk egyedül itt a teremtettségben, hanem részei vagyunk a teremtettségnek, az emberi élet csak egy részét képezi, bár fontos szereppel bír az ember szeretete a teremtett világban. Isten képmására teremtette az embert, úgy írja az Ige a 27. versben, férfivá és nővé teremtette. Különös és nagyon fontos az, hogy lássuk, a férfi és a nő együtt van ebben az igeszakaszban, együtt hordozzák az Isten képmását. Idézőjelbe téve az előző hasonlatot megismételve: együtt Istennek a szobrai az emberek, együtt tolmácsolják – férfi és a nő – az Istenhez való tartozást, az Ő szeretetét együtt viszik ebben a világban.
Egyik sincs sem alá, sem fölé rendelve, hanem együtt töltheti be az ember azt a küldetést, amit rá bízott az Úr. Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Ez a meghódítás, ez a betöltés nem az elpusztítást jelenti. Sajnos, hogy ha látjuk a világnak a menetét és érzékeljük a világ történéseiben, a természeti dolgokban hogy ma már az ember a leginkább veszélyes önmagára. Már túljutottunk azokon az időkön, amikor még a természetnek az erői pusztították az embert, ma már az ember sok esetben okozója a természeti csapásoknak, pontosan azért, mert nem becsüli meg a természtetet, mert félreértelmezi a saját helyzetét ebben a világban. Nem tudatosítja az ember, hogy része a teremtettségnek, s nem kizsákmányolnia, tönkretennie kelle ezt a lakóteret, amit Istentől kapott, hanem ápolnia és gondoznia kell, mint ahogyan az Ige írja, hanem éppen ezért tapasztalható, hogy szétomlik körülöttünk a világ. Ma már a hétköznapi életben és akár csak az időjáráson is érzékelhető, hogy mennyire nem tudja megbecsülni ennek a teremtett világnak a csodálatos valóságát, értékét és a saját vesztébe rohan. Önmagát pusztítja ez által. Isten Igéje, alázatra hív és bíztat bennünket, részei vagyunk a teremtettségnek, hordozunk valamit Istennek az akaratából, ami megkülönböztet bennünket ennek a világnak az összes teremtményétől, de úgy, hogy becsüljük meg azt, ne ellene éljünk, hanem mellette és érte. Megteremtett bennünket az Úr, életet adott, s ez által felelősséget és lehetőséget is biztosított számunkra. S mint ahogyan már korábban is szóltam, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Istennek a szeretete Krisztusban jött el az ember felé és Krisztus által nyerhet az emberi élet tartalmat, erőt, bizodalmat és reménységet. Ugyanaz az Isten teremtett meg bennünket, aki megvált, a mi megváltónkban, s aki elkészíti életünket az örökkévalóság számára. Isten adjon számunkra biztatást, útmutatást és reménységet a számunkra most és mindörökké. Ámen.
