A Mercedes-modellek G betűje mögött a „geländewagen” megjelölés rejtőzik. Magyarán: ezek azok az autók, amelyeknek több-kevesebb közük van a terephez. A gyökérmodell közülük – egyben a valóban telivér off-road – vitathatatlanul az ikonikus G-osztály, a „német Hummer.” A többi pedig – különböző méretű szabadidő-autó vagy crossover, amelyek nemrég még kissé kaotikus nevezéktanát mostanra német pedantériával letisztázták a stuttgartiak. Van tehát – az A/C/E/S-osztályos személygépkocsik mintájára – GLA, GLC, GLE és GLS, ahol a sorrend szintén növekvő rangot, méretet és árszintet is jelent. Mi ezek közül a legkisebbik modellt, tehát az A-osztályból építkező GLA egy egzotikus példányát kaptuk meg tesztelésre.
Alaktan
Az autó második nemzedéke – merthogy arról van szó – nem sokat változott az elsőhöz képest. A maszkot most 12 krómkeretes nyílás uralja, a fényszórók LED-es kivitele is észrevehető, új fazont kapott az elülső lökhárító, megnőtt a két oldalsó kamu légnyelő, hátul picit kivasalták a lámpaburákat. Sok vagy kevés? Ahhoz mindenesetre elég volt, hogy a légellenállási tényező valamelyest csökkenjen (0,29→0,28). Egészében véve pedig érthető, hogy nem sokat piszkálgattak az autón: formás kis crossover volt az előd is, tényleg csak a kötelező félidei frissítés keretében volt szükség némi retusra.
Viszont okvetlen hozzá kell tennünk, hogy tesztautónk távolról sem egy civil darab volt, hanem a WhiteArt Edition nevű attraktív különkiadás, ráadásul az ugyancsak dekoratív AMG Line csomaggal megvadítva. Tehát: 19 hüvelykes, 14 küllős alufelnik (rajtuk 235/45-ös gumikkal), krómozott küszöbök és elülső-hátsó védőlemezek, téglalap keresztmetszetű dupla kipufogó. Tény, hogy el lehet gondolkodni, mennyire praktikusak ezek a krómcuccok egy crossoveren, amelyről azért feltételezhető, hogy időnként szagolhat némi sarat-rögöt-dagonyát. Annyi azonban biztos: piszok jól mutat velük az autó…
Belvilág
Nagyjából a helyén van benne minden és az esztétikummal sincs különösebb gond, de itt-ott azért élhetünk némi fenntartással. Például minimum szokatlan és nehezen tanulható, hogy az automata váltó karja a „normális” autók ablaktörlő-kapcsolójának helyén található (22. ábra). Egyik ismerősöm nem kis megrökönyödéssel rá is kérdezett: „Egy Merci ablaktörlővel indul?” A megszokáson túl a dolog hátránya, hogy így a baloldali bajuszkarra kellett rázsúfolni mindkét szélvédő törlő- és mosófunkcióit is. Úgyszintén joggal kritizálható a kissé divatjamúlt kivitelű klímapult, nem is beszélve arról, hogy maga az egyzónás-kézi vezérlésű légkondi is méltatlan ehhez az autóhoz.
A többi viszont – tényleg szép, jó és ergonomikus. Mindenekelőtt az áttekinthető, logikusan felépített infotainment rendszer, amely ráadásul rendkívül egyszerűen kezelhető a középkonzolra telepített tárcsával. Mellesleg újabb bizonyítékaként annak, hogy megy ez a 8 colos képernyő maszatolása nélkül is… A különböző funkciók ráadásul külön nyomógombokkal is lehívhatók, beleértve a beprogramozott rádióállomásokat is (19. ábra); mindez tovább egyszerűsíti a rendszer kezelését. Szép a középső műszerblokk, a kör alakú légbeömlők látványban és kivitelben is luxusszínvonalúak, de ami igazán feldobja a belteret, az a már említett két exkluzív csomag többlete. Jelesül (és kivonatosan): a sávos mintázatú sportülések, a háromküllős, alul csapott, vastag sportkormány, vagy az ugyancsak decens fehér sávokkal szegélyezett fekete biztonsági övek. Ami pedig a térkínálatot illeti: egy átlagos kompakt személygépkocsié, abszolút elfogadható hátsó lábhellyel és kellő méretű csomagtartóval (431 l). Utóbbi a hátsó üléstámlák ledöntése után csaknem egy és egynegyed köbméteresre növekszik, miközben padlója többé-kevésbé sík marad.
Országúton, terepen
Tesztautónkat a 2143 köbcentis dízelmotor erősebbik, 177 lovas változata hajtotta; a gyengébbik 136 lóerős. Tény, hogy ezekből az adatokból nem igazán ütős literteljesítmények számolhatók, ki, de ezeket már a benzinkút első meglátogatásakor mélységesen elfelejtjük. A négyhengeres olajmasina ugyanis nemcsak papíron takarékos: a teszt során is mélyen befértünk 6 liter alá, lásd a műszaki adatokat. Ez annál dicséretesebb, mivel autónk, magasabb építésű crossover voltán kívül 4MATIC összkerékhajtású is volt, a dízelmotoros verziókhoz kizárólagosan kínált hétgangos, kétkuplungos automata váltóval. A 350 Nm-es nyomaték is minden helyzetben elegendőnek bizonyult, főleg ha a Comfort/Sport/Offroad/Eco alapkínálatból kiválasztottuk a körülményekhez leginkább illő menetmódot, esetleg személyre szabtuk azt (9. ábra). Viszont „Offroad” választási lehetőség ide vagy amoda, bárminemű terepezés nagyon megfontolandó ezzel az autóval. És távolról sem csupán a csillivilli krómdíszítés miatt: a hasmagasság alig különbözik egy normál személygépkocsiétól, terepszögek pedig gyakorlatilag nincsenek – mármint olyanok, amelyeket megillethetne a „terep” jelző. Na meg ezek a kerekek sem igazán odavalók, sőt mondhatni végképp nem. Egy nem túl hepehupás földút, rajta esetleg néhány sekélyebb pocsolyával – nagyjából ennyi, ami megengedhető, ha egyáltalán hajlandók vagyunk bepiszkolni a szépen csillogó krómfelületeket…
ADATLAP
Hengerűrtartalom: 2143 cm3
Teljesítmény: 130 kW (177 LE)@3600–3800
Nyomaték: 350 Nm@1400–3400
Sebességváltó: hétfokozatú automata
Legnagyobb sebesség: 218 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra: 7,7 s
Gyári átlagfogyasztás: 4,9 l/100 km
Tesztfogyasztás: 5,6 l/100 km
CO2-kibocsátás: 128 g/km
H/Sz/M: 4417x1804x1494 mm
Hasmagasság: 148 mm
Orrszög/farszög: 15,8/21,5˚
Csomagtér: 421–1235 l
Üzemanyagtartály: 56 l
A modellcsalád induló ára: 27 990 €
A tesztelt típus induló ára: 39 828 €
WhiteArt Edition: +1440 €
AMG Line: +2880 €
A tesztautó ára: 44 148 €
Vas Gyula (A szerző felvételei)
[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/108427883720896117453/albumid/6477061691982021137?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]
