A „szocializmus“ évtizedeiben megszoktuk, hogy árad a vörös iszap. Akkor még csak képletesen: elmét, lelket, emberi kapcsolatokat tett tönkre. Az is nyilvánvalóvá vált a „demokrácia” két évtizedében, hogy a szellemi, lelki vörös iszap szüntelenül rombol tovább.
Elmés haszonlesők, lelketlen kufárok találtak egymásra a „vasfüggöny” eltávolítása után. Csak idő kérdése volt, hogy a gyilkos áradat hullámai mikor csapnak össze fogyasztói társadalom bűvöletébe (rabságába) esett emberek feje fölött, miközben rendületlenül járják a gagyi vásárokat, mérgező bóvliba fektetve kevés pénzüket. Bámulják a letompító sorozatokat, élvezkednek az érzelmi és szellemi fogyatékos ál-Való Világok lakóinak magatartásán. Áradt a vörös iszap, s a keleti és nyugati, immár multikulturális elvtársak, úri jódolgukban vásárolhatták a tengerparti villákat, jachtokat, s amit csak akartak, mert választási demokráciát játszva szavatunk a pártok által nekünk felkínált politikai „keljfeljancsikra”. A szellemi vörös iszap nem, hogy fogyna, de úgy látszik, falusai közösségeink jó részének sincs már ereje megvédeni magát.
Évek óta bevett szokássá vált, hogy a helyi választások nem az értelmes, közösséget gyarapító programokról szólnak, hanem arról, kinek sikerül több szavazatot megvásárolni. A falvakban, kisvárosainkban szinte mindenütt járdát, utat javítanak, a munkanélkülieket hirtelen nagy számban alkalmazza a községi hivatal, mert lett pénz erre is, és hát lesz érte szavazat is. Igaz, ezt is jól kell szervezni, hisz a nagy számban analfabéta szavazók „értelmes döntését” csak úgy lehet elérni, ha előbb egy cédulát nyomnak a kezükbe. Cédulát, amelyre a neveket elolvasni képtelen „polgár” felrajzolva lát egy jelet (sorszám), amely után a kívánt polgármester és képviselő neve áll. A vörös iszap kezdeti áradásának idején, Magyarországon volt egy ún. kékcédulás választás, amikor Rákosi és elvbarátai próbáltak választási győzelmet elérni. Késői szellemi örököseik most „félcédulás” választásokkal már nemcsak próbálkoznak, hanem győznek is, hogy aztán jó fizetéssel a zsebükben erkölcsileg és gazdaságilag tönkretegyék az általuk „vezetett” közösségeket. Jogállamunk pedig jó képet vág az egészhez bűnüldöző szerveivel, bíróságaival együtt. Igen, a vörös iszap, most Kolontáron és Devecseren beáramlott az utcákba, házakba, elöntött termőföldeket, pusztított embereket és állatokat. A vörös iparbárók szemrebbenés nélkül bizonygatják vétlenségüket, hisz ők csak privatizálták az időzített iszapbombákat. Ők semmi mást nem tettek, csak amit elődeiktől láttak, s nyugati elvbarátaiktól tanultak. Emlékezzünk csak az indiai Bophalra, olaszországi és afrikai vegyigyár-robbanások áldozataira. Csak évtizedes bírósági eljárásokkal lehetett kártérítésre kényszeríteni a gyárak urait, akikben a felelősségtudat szikrája is nehezen lelhető fel. Százak indultak el takarítani, önkétesen segíteni. Az iszap után sort kellene keríteni egy alaposabb takarításra is, hogy választásainkkal a maradandó értékek szerint, megtartó lelki-szellemi örökségünk gyarapítása mellett döntsünk, kitakarítva „vörös bárókat”, „félcédulás” szavazatvásárlókat egyaránt, hogy gyermekeink ne a vörös iszap porát kelljen belélegezniük.
Csoma László, Felvidék Ma
