A Szlovák Tudományos Akadémia (SZTA) nyilatkozatot tett közzé Esterházy János személyével kapcsolatosan, mely sajnos nélkülözi a tudományos elemzést és nincs összhangban a történelmi valósággal, így nem mondható tudományosnak, hanem csupán egy elfogult álláspontnak, mely arra jó, hogy lejárassa a szlovák tudományosságot. A szlovák-magyar megbékélést sem szolgálja. S mindezt az adófizetők pénzén teszi, hiszen az akadémiát közpénzekből finanszírozzák.
Ez nem az első alkalom, hogy az SZTA tudományosságot megvető bátorsággal táncol a magyarellenesség mézesmadzagján.
Sajnos, ennek megfogalmazóit nem találjuk. Azt kell szomorúan látnunk, hogy ez az intézmény és elődei, gyakorta lettek a politika utcaleányai, amivel tudományon kívüli elvárásokat szolgálnak ki. Ha kell, kútfőidomítástól sem riadnak vissza, kiszakítják a helyzetet vagy idézetet a kor összefüggésrendszeréből, szövegkörnyezetéből és mint bunkót használják például Esterházyval kapcsolatosan. Nem veszik észre, ez bumeránggá alakul és őket fogja fejbe verni. A vértanú grófot ugyanis nem lehet hazugsággal lebunkózni!
1990-ben megírtam, hogy Esterházy lakmuszpapír. „Ha ugyanis nyilvánvalóvá válna, hogy az ellene felhozott vádak hamisak, akkor a szlovákiai magyarság kollektív bűnösségének amúgy is gyenge lábakon álló fikciója teljes mértében elveszítené hivatkozási alapját és hitelét. Ez pedig egyenértékű lenne a felvidéki magyarok felmentésével. Aminek az lenne a logikus következménye, hogy (…) [a] beneši dekrétumok, a csehszlovák kormány és parlament, valamint a Szlovák Nemzeti Tanács és a Megbízotti Hivatal által kiadott idevonatkozó rendeletek és törvények légből kapott, rosszindulatú érvekre hivatkoztak. Ráadásul ellentmondtak az akkori Csehszlovákia jogrendjének. (…) Az Esterházy-úgy rendezése a jelenlegi Szlovák Köztársaságban a demokrácia lakmuszpapírjának szerepét tölti be. Ez mutatja meg, mennyire gondolja komolyan a jelenlegi hatalom és a vele szimbiózisban működő egyéb hatalmi, illetve alkotmányos szerv, hogy őszintén Európában vágyódik – a szó politikai értelmében.”
A nácizmusnak és az azt lihegően kiszolgáló szlovák nemzeti szocializmusnak nem sikerült Esterházyt elpusztítani. Elég hátborzongatóan beszédes, hogy Edvard Beneš a Cseh Nemzeti-szocialista Párt (Česká strana národně socialistická) alelnöke volt a két háború közötti időszakban. De a jobboldali szélsőségesek mulasztását, ha tetszik: végrendeletét a kommunisták, a nemzetközi szocialista hóhérok és lakájaik végrehajtották!
A tudományos akadémia sötétségbe burkolódzó tudorai azt kiáltják világgá, hogy most olyan politikai személyiségeket glorifikálnak, amivel dezinterpretálják Szlovákia történetét, sőt nyíltan meghamisítják a történelmi tényeket és összefüggéseket Esterházy János vonatkozásában is, akiből legendát gyártanak. A magukat történészeknek tartó személyek kétségbe vonják, hogy a gróf a magyar kisebbség jogainak rettenthetetlen élharcosa, hogy meggyőződéses demokrata és humanista volt, aki az üldözött polgárok önzetlen megmentőjeként a szlovák-magyar barátság és együttműködés meg nem értett híve. A vele kapcsolatos ünnepségeken Esterházyt vértanúként emlegetik, aki bosszú áldozata lett és az őt elítélő büntetőeljárást „ráadásul” törvényellenesnek tartják. „Megállapítjuk – így, az arc nélküli testület -, Esterházy hagiografiai képe ellentétben áll a történeti tényekkel.” Miért? Mit válaszolt arra a kérdésre Igor Daxner (1894-1960) a Nemzeti Bíróság elnöke, hogy mire föl ez a szigorú ítélet? „no hiszen magyar!”
Ezek után tények felsorakoztatását várná az ember. Azonban csak elcsépelt, már sokszor emlegetett, a kommunista korszakban, Husák által is idézett sekélyes szövegeket olvashatunk. A kisebbségi politikus „hosszú távon” a csehszlovák köztársaság és annak demokratikus rendjének szétverésén munkálkodott. Ez az államalakulat maga ügyködött megszűnésén, amikor nem tartotta be saját jogrendjét és nemzetközi szinten vállal feladatait. Az elmúlt húsz évben számos komoly munka cáfolta, hogy az I. Csehszlovák Köztársaság demokratikus jogállam lett volna a korabeli mérce szerint. Csak olvasni kellene. Esterházy egyik beszédében éppen Zsolnán szögezte le, hogy a mi fő fegyverünk az, hogy mindenkor a törvényes alapon állva szellemi és erkölcsi erőinkkel akarjuk kivívni mindazt, ami minket megillett.” Egészen más erők működtek közre annak az államnak a szétverésén, melynek nem voltak belső kohéziós erői. De ha egy állam szétverése bűn, akkor az Osztrák-Magyar Monarchiáé miért nem volt az? Csehszlovákiáról bebizonyosodott, nem életképes államalakulat.
Bohumil Doležal cseh politológus régen cáfolta, Esterházy nem intrikált titkosszolgálati eszközökkel, nemhogy Budapesttel, de a náci Németországgal sem. A fogalmazvány szerzői semmilyen bizonyítékkal nem tudnak szolgálni erre vonatkozóan sem. Ezt a konstrukciót – maradjunk ennél a finomkodó meghatározásnál – egy bizonyos Prof. dr. Jaroslav Valenta, DrSc. (1930-2004) röpítette világgá, aki a csehszlovák titkosszolgálat ügynöke volt (reg. sz. 20708,). Kollégát vélt fölfedezni Esterházyban!
Ezen a ponton az embert elfogja a horatiusi kacaj és a szégyenérzet. Hová lehet süllyedni a politika mocsarában? Ugyanis a Visinszkij-féle gondolkodás jellemzi a nyilatkozat megfogalmazóit. A hírhedt szovjet ügyész büntetőkönyve elegendőnek tartotta, ha valaki bevallja bűnét, azt bizonyítékként fogadták el minden további eljárás nélkül. Esterházy taktikai okokból számos esetben kénytelen volt olyan megfogalmazással élni, melyet mai viszonyok között furcsának találunk. Mellesleg, egy jó szónok néha túlzásba is esik. Esterházy indítékaira azonban egyik kortársa, éppen egy jegyző, aki eredeti foglalkozását nézve pásztor majd cipész volt, mutatott rá. Ján Gál Podďumbiersky (1890-1964) 1947-ben megjelent visszaemlékezéseiben világosan fogalmaz a gróf egyik bátor beszédével kapcsolatosan, mely a magyar sajtóban is napvilágot látott. „Bátran kimondott szavak ezek, melyekhez hasonlót nem mert volna mondani még Dr. Miloš Vančo és Emil Boleslav Lukáč sem és ha mégis, akkor ki tudja, hogy valamelyiküknek közülük megengedték volna befejezni. Lehet, hogy a házelnököt Eszterházy [!] azzal nyerte meg, hogy beszéde elején azzal hízelgett, hogy a múltat a következőképpen kritizálta: «A prágai parlamentben kifejtett politikai ténykedésünk romboló volt.» Nos az ilyen tanúsítvány bizonyára tetszhetett Martin Sokol házelnök úrnak, és ezért engedte meg neki, hogy a továbbiakban a számára nem kedves igazságokat kimondja. Ám ha sejtette volna, hogy Eszterházy beszédének legerősebb fullánkját annak végén engedi ki, bizonyára nem engedte volna meg, hogy beszédét befejezze, mely záradéka mintha mementó lett volna. «Elmúlt a Bach korszak, elmúlik a Mach korszak, és eljön a krach korszak.» Lehet, hogy a krach-korszak még tart?
A szerzők kijelentik, hogy Esterházy, mint a szlovák törvényhozás tagja, megszavazta azokat a jogi normánkat, melyet segítették a totalitárius hatalom kiépítését Szlovákiában. Meg nem engedve, de feltételezve, tegyük föl, hogy igen. Erre halkan csak azt kérdezhetjük, a többi képviselő mit tett? Akkor őket miért nem ítélték halálra? Egyedül csak őt! Esterházy lenne ezért felelős. Ő dolgozta ki a szlovák nemzeti szocializmus ideológiáját? Ő írt uszító vezércikkeket magyarok, zsidók, ruszinok ellen? Azért ilyen nagy befolyást ne tulajdonítsunk neki! Emil Boleslav Lukáč (1900-1979) költő és evangélikus lelkész, akkori képviselő mert egyszer is bármi ellen szavazni – horribile dictu – nem szavazni? Jánosy István (1919-2006) költő barátjának azt mondta, a szlovák nemzet érdekében az ördöggel is össze kell fogni. Ki tehát a szlovák nép ellensége!? Ez sírni valóan szomorú. Egy teológiai végzettséggel rendelkező személy a Gonosszal akar összefogni!? Ezzel saját nemzetét a pokol legmélyebb bugyraiba akarja juttatni. Ő és társai csak néhány évet kaptak, voltak akik annyit se. Esterházy meg halált! Akadt a szlovák képviselők között néhány, mint a már említett Vančo, aki részt vett az ellenállásban, de korábban igazságügyi miniszter volt (1938-39) és csak néhány évet ült.
A történészurak ezután kiragadott idézetekkel kívánják igazolni, hogy Esterházy antiszemita volt. Ezek azonban nem bizonyítják azt. Az állítólagos harc a zsidók ellen, a magyarok szenvedése a zsidók oldaláról, a zsidó túlkapások és a zsidóellenes pozíció vállalását csak mai szemmel nézve tarthatjuk antiszemita megnyilvánulásnak. Tessék csak elolvasni az akkori antiszemita uszítást a sajtóban és egyéb megnyilvánulásokat. Ezek is nyilvánvalóan olyan kijelentések voltak, melyek mögé komolyabb bírálatot rejtett el. Mert ezek általános megállapítások és az uszításnak legenyhébb megnyilvánulása sincs bennük. Lehet, hogy ezt egy pásztor, vagy cipész érti, de a „valamivel” magasabb képzettségű történész nem?
Itt egyszerűen visszaélés folyik a fogalmakkal. Ha valaki – esetleg – zsidóellenes, az még nem jelenti azt, hogy antiszemita. Ehhez az elfogultságon még sokkal többre van szükség. Például gyűlöletre, uszításra is! Esterházytól a zsidók elleni gyűlöletre senki sem idézett még egy sort sem. A kijelentéseket a kor viszonyrendszerén keresztül kell értékelni. Pl. harcolni a zsidók ellen sem jelent antiszemitizmust. Zsidó túlkapásokat, vagy zsidó sérelmeket emlegetni sem. Végre már öntsünk tiszta vizet a pohárba! Az embernek lehetnek fenntartásai különböző nemzetek képviselőivel, vagy azok tevékenységével kapcsolatosan. Lehet törekvéseik ellenzője. Ez lehet jogos és jogosulatlan. De ez még nem feltétele a gyűlöletnek. Ez Esterházy János személyiségétől olyan távol állt, mint a most idézett történészek szövege az igazmondástól. Ugyanis kritizálni valakit, akár igaztalanul is, még nem gyűlöletkeltés.
Majd következik egy önellentmondó gondolat: „Értékelni kell azt az erkölcsi gesztust, amellyel a deportálást jóváhagyó törvény ellen foglalt állást, de 1945 utáni tragikus emberi sorsát nem lehet egyedül meghatározó szempontnak tekinteni egész politikai tevékenységének megítélésénél. Glorifikálás, emlékműállítás helyett sokkal termékenyebb lenne folytatni a racionális és sokoldalú vitát életéről és politikai tevékenységéről.”
Az ember sok mindent mondhat, ilyen-olyan oknál fogva. A cselekedetek esetében a helyzet sokkal egyértelműbb. Van itt azonban egy skizofrén vonás. Taktikai okokból, számításból mondott szavait minden különösebb vizsgálat nélkül igaznak mondják, őszinte, magasröptű, máig érvényes gondolatai mögött sanda szándékot gyanítanak. De ez nem Esterházyra vet rossz fényt.
Kedves homályban settenkedő történész urak! Köszönet érte, hogy elismerik azt az erkölcsi gesztust, melyet felmutatott. Ezt tagadni kár lenne. Esterházy János krisztusi tanokat követő magatartásában teljesen egyedül maradt. Hiába ültek a parlamentben papok. Nem akadt egy sem közöttük, aki a keresztényi szeretet jegyében nem emelte volna föl a kezét. A gyávaság ára néhány éves, vagy hónapos börtön volt, a bátorságé halál. Az utódoktól. Nemhiába mondta Hitler, hogy a kommunistákból lesznek a legjobb nácik. Csehszlovákiában bebizonyították, hogy a tétel fordítva is igaz.
Kedves Uraim! Hogyan kívánják értékelni és elismerni Esterházy morális gesztusát!? Nem kell emlékműveket építeni neki?
Tudatában vagyunk annak is, nem volt tökéletes. Mégis vállaljuk emberségét és segítőkészségét, jellemét és bátorságát. Üzeneteit is. „…egyetlen kisebbség sem hajlandó a maga megsemmisítését ölbe tett kezekkel nézni”! Mi sem!
Abban viszont egyetértünk, a vitát életéről és tevékenységéről folytatni kell. Mi azt szoborállítással kezdeményeztük. Az alkotáson rajta a rabszám: 7832. Név ne is legyen rajta addig, míg nem rehabilitálják. Mert ezzel minket is felmentenek. Ugyanis még mindig vádlottak vagyunk Vele együtt. Ezért kell megszólalnunk!
Balassa Zoltán
PS: A Szlovák Tudományos Akadémia állásfoglalása:
A Szlovák Tudományos Akadémia Történelemtudományi Intézetének nyilatkozata az Esterházy Jánosról történő megemlékezések kapcsán
Esterházyt nemcsak mint a magyar kisebbség jogaiért tántoríthatatlan harcost ábrázolják, hanem mint meggyőződéses demokratát, az üldözött polgárok önfeláldozó megmentőjét, mint a szlovák-magyar barátság meg nem értett elkötelezettjét. Szlovákiában jelenleg több kulturáli, társadalmi és politikai rendezvényt tartanak tiszteletére. Esterházy J.-t mártírként ábrázolják, aki a bosszú tragikus áldozata lett sőt háború utáni bírósági perét jogellenesnek tekintik. Megállapítjuk, hogy Esterházy szentként való ábrázolása ellentétben van a történelmi tényekkel.
Esterházy János, mint kisebbségi politikus az első Csehszlovák Köztársaságban tartósan a csehszlovák állam szétverését szorgalmazta. Ennek érdekében intrikált és ügynökként együgttműködött nem csak a budapesti kormánnyal, hanem a német nácikkal is. A CsK szétverését követően a szlovák állam parlamentjének képviselője lett és ott büszkén jelentte ki: „A cseh-szlovák rendszer ellen tűzzel vassal küzdöttünk, a Csehszlovák Köztársaságra mi mindig úgy tekintettünk, mint az emberi rosszindulat életképtelen keverékére és tudatlanságára, és nagyon jól tudtuk, hogy ez a művileg összetákolt és államnak nevezett értelmetlenségnek nincs joga a létezésre.“ Egyben támogatta „Németország és Olaszország gigantikus harcát Európa jobb jövőjéért.“
Mint a szlovák parlament képpviselője megszavazta az összes jogi normát, amely segített Szlovákiában kiépíteni a totalitárius rendszert. 1942 májusában személyes bátorságáról tett tanúbizonyságot, és nem szavazta meg a deportálást. Előtte azonban megszavazta az összes zsidóellenes törvényt, amit nyilvánosan képviselt antiszemita álláspontja és nyilatkozata bizonyít. Egyetértett a zsidók elleni jogos harccal, mert évtizedeken keresztül a magyarok tömegei is szenvedtek a zsidóktól és a zsidó túlkapásoktól. …“ Fiatal koromtól mindig is zsidóellenes álláspontot képviseltem és ez így is marad“. Értékelni kell azt a morális gesztust, amellyel ellenezte a zsidók deportálására vontakozó törvényt, azonban ezt a lépést, mint ahogy az ő 1945 utáni tragikus emberi sorsát sem tkinthetjük egyetlen és meghatározó kritériumnak a teljes politikai tevékenységének megítélésénél.
Ahelyett, hogy Esterházy Jánost glorifikálnánk és emlékműveket állítanánk számára sokkal értelmesebb lenne racionális és sokoldalú véleménycserét folytatni életéről és politikai tevékenységéről.
A Szlovák Tudományos Akadémia Történelemtudományi Intézetének nyilatkozatához csatlakozott:
Miloslav Čaplovič (Katonatörténeti Intézet igazgatója, Pozsony)
Eduard Nižňanský (Komensky Eggyetem Filozófiai Kara, Pozsony)
Stanislav Mičev, (A Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeumának igazgatója , Besztercebánya)
Marian Gajdoš (A Szlovák Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Intézetének igazgatója Kassa)
Miroslav Pekník (A Szlovák Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézetének igazgatója, Pozsony)
