Egyedül maradtunk. Teljesen. Pedig olyan sokan voltunk valamikor. A város főterén, aztán a falu kultúrházában. Lelkesen, nagy terveket szőve: földreform, úrbéres erdők, saját önkormányzat és határnyitás. Olyan szépen indult minden, mert sokan voltunk, magyarok.
Micsoda fintora a sorsnak, hogy megint zsákfalu lettünk a koronavírus-járvány miatt. Most alig van forgalom, kicsit jól is esne ez a csend, ha nem lenne ennyire síri…
Csak itt-ott hallani a gyerekzsivajt a focipályán, vagy az ófaluban, de már nem magyarul. Szlovákul. Csak szlovákul.
Az újranyitott kocsmateraszon az aktuális öregek még meg-megszólalnak palócul, de már csak egymás között. Ha letelepszik (vagy inkább betelepszik?) közéjük egy a másik fajtából, akkor váltanak, szlovákra, automatikusan.
Igazából nem izgat senkit a határzár, csak a kocsmárost, mert elesett a mély torkú „magyarok” pénzétől. Igen-igen, mert ők „a magyarok”. Mi meg… hát szlovákok, nem?! Hiszen Szlovákiában élünk. Alkalmazkodunk.
Persze anno jó volt, amikor együtt énekelték a szomszéd „magyarokkal” meg Attilával a koncerten, hogy „ment a hűtlen nehéz fejjel… érzi, hálátlan lett sorsa, keserű könnye arcát mossa… hogy a magyar múltat soha ki nem tépheti szívéből”. Csak hát Attila üzenete igazából nem ért célba a hűtleneknél.
Hűtlenek? Nem is tudják, hogy azok. Élet sodorta embermassza mozaikdarabjai. Nem is értik, nem is érzik, hogy elvesztettek valamit. Ők csak alkalmazkodtak, ez a „dolguk”, az alkalmazkodás. Váltottak, na és?! Nem is fáj annyira, „cso?”.
Tetszettünk volna megmenteni őket! De mi ezt nem tettük.
Az élőlánc egyik pillanata 2019-ben (Fotó: Papp Sándor)
Nem értük éltünk, hanem belőlük. Nem, nem a szlovák falta fel őket, hanem mi.
Magyarevő szörnyetegek vagyunk! Mindezért nincs isteni megbocsátás.
Végignézek a völgy fölé magasodó dombról, látom a falvainkat, amelyekben 2020-ban a gyermekkorú lakosság esetében a magyar gyermekek aránya 5% körül mozog.
A Losonc vonzáskörzetébe tartozó 15 kis palóc faluról írom mindezt. Még egyszer: a 0-18 éves korosztályban 5% a magyarok aránya!
Ülök a dombtetőn, az idegeneknek eladott akácfaerdőnk ontja illatos virágait a völgy felé, minden olyan szép. Csend van. Síri csend.
Egyedül ülök a csendben, csak Trianon ül a vállamon. Száz tonna elviselhetetlen Trianon.
A faluban egy kutya csahol. A kutyát még érdekli valami, de felénk már a kutya se néz.
Utóirat: Azt mondod, ez egy túl sötét gondolatfüzér? Akkor leírom harmadszor is: A Losonc vonzáskörzetébe tartozó 15 kis palóc falu 0-18 évesek korosztályában a magyarok aránya 5%.
Értitek?! Meghaltunk! Majd írjatok szép gyászbeszédeket rólunk!
