Az idei gombaszögi tábor istentisztelettel zárult. „Azután útnak indultak Szukkotből és tábort ütöttek Étámban, a puszta szélén. Az Úr pedig előttük ment nappal felhőoszlopban, hogy vezesse Őket az úton, éjjel meg tűzoszlopban, hogy világítson nekik, és éjjel-nappal mehessenek. Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől.” Gombaszögön Mózes könyvéből idézett igével kezdődött az utolsó program.
Igét hirdetett a szilicei, borzovai, szalóci és vígtelkei református gyülekezetek lelkésze, André János.
Az istentisztelet kezdetén örömét fejezte ki, hogy egyrészt újra visszahozták a tábori istentisztelet hagyományát, másrészt nagy megtiszteltetésnek tekinti, hogy felkérték erre a szolgálatra…
„Amikor azonban kiderült, hogy vasárnap lenne az istentisztelet, bevallom, őszintén alkudozásba kezdtem, mivel voltak már tapasztalataim a tábor vasárnapi napjával kapcsolatban, amikor mindenki pakol.
Ebben a rohanásban hogy lehet istentiszteletet tartani…? Ki lesz ott, azaz itt egyáltalán… Ha a fiatalok, akiket szeretnénk megszólítani, éppen ébredeznek az utolsó átmulatott éjszaka után, valószínűleg nem lesznek itt, vagy csak páran, s nagy tisztelet a kivételnek, akkor marad itt is a templomokban tapasztalt hagyományos egyházkép, hogy azok lesznek itt, akik eddig is jelen szoktak lenni az istentiszteleten, s akik fontosnak érzik ezt a fajta közösséget, részvételt, ami hozzátartozik a vasárnaphoz, annak megszenteléséhez…. De aztán olyan jó volt olvasni a szervezők által készített beharangozót:
„Ha testileg kimerült is leszel a tábor végére, indulás előtt töltekezz fel lelkileg… S ez a teljesen más – az enyémtől eltérő hozzáállás, látásmód nekem is segített, hogy másképp lássam ezt az alkalmat – Isten hatalmas, Isten így vezetett, hogy lássam azt, ami vigasztaló…”
Prédikációjában párhuzamot vont a gombaszögi táborozók, illetve Izráel népe pusztai vándorlása között, amiről a Szentírásban olvashatunk. A felolvasott igerész pedig arról tesz bizonyságot, hogy Isten pedig vezette Őket, gondoskodva róluk, nappal felhőoszlopban, éjjel tűzoszlopban… „Az örömüzenet Igénk alapján talán éppen az lehet mindannyiunk számára, hogy Isten ott akar lenni velünk mindezekben, ebben a vándorlásunkban, amit az életünknek nevezünk, úgy, ahogy népe életében is ott volt a mindennapokban. Éjjel és nappal, a letáborozásban és a táborbontásban, a lefekvésben és a felkelésben… S hiszem, hogy Gombaszögön is itt volt és van és itt akar lenni… Jó volt ott lenni az áhítatokon, előadásokon, beszélgetéseken… Jó megélni a szereteten keresztül is Isten szeretetét… Mert Isten ott akar lenni velünk, az életünkben, annak minden területén közösséget vállalva velünk…”
Beszélt az önpusztításról, a kapcsolatok megromlásáról, a szenvedésről, az igazságtalanságról, a szomorúságról. „Isten pedig ebből szeretne kiszabadítani, kivezetni… Van szabadulás abból, amivel tönkretesszük magunkat, egymást és ezt a világot… Ott van a pici, belső szoba, ahová elrejtőzhetünk, vagy ott van a templom, ahol nagy gyülekezettel magasztalhatjuk Őt. Ott van a természet, amelynek lágy ölén megnyugszik a lelkünk vagy ott van a zajos élet, amelybe néha szintén jó belevetni magunkat… De Isten nemcsak mulandó örömöt és erőforrást kínál, hanem épp ellenkezőleg, azt az el nem múló boldogságot, amit a tolvajok nem lopnak el, a rozsda nem emészti, a moly nem rágja meg.
Ő el nem múló örömöt szeretne nekünk adni… Hogy így legyen örömünk, erőnk, békességünk, oltalmunk, kapaszkodónk, szabadítónk. A Benne való hit által” – hangzott el az istentiszteleten.
Az igehirdetésen dicsőítéssel a Kaptár Band szolgált.
(Máté Gyöngyi/Felvidék.ma)
