Események betöltése

Vissza az összes eseményhez

  • Ez az event elmúlt.

Határtalanul koncert Gömörpéterfalán

PrintFriendly and PDF

2023. 11. 12.,17:00

A Felföldi Dalia Iskola szervezésében és a Petőfi Program keretén belül kerül megrendezésre a „Mi nem határon túli magyarok vagyunk, hanem határtalanul magyarok” elnevezésű esemény, melyen fellép Török Tilla (Délvidék), Vadkerti Imre (Felvidék) és Fábián Zoltán (Erdély) 2023. november 12-én a Magyar Közösségi Házban.

A koncert kiemelt célja a Kárpát-medencei magyarság erősítése és összefogása, ezért is került a választás három olyan neves előadóra, akik az elszakított területek különböző régióiból származnak.

Török Tilla a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett előadóművészi és mesterdiplomát népi hegedű szakon. Emellett játszik kobzon és tilinkán, de a közönség énekesnői kvalitásairól is ismerheti.

Vadkerti Imre az egyik legnépszerűbb felvidéki énekes, előadóművész, aki a Kárpát-medence számos színpadán állt már szólóban, A Három Királyokkal, a Zsapka-Sipos-Vadkerti trióval és a Kormoránnal. Életében mind a zene, mind a színház jelen van. Hangi adottságai és énekesi tehetsége révén minden műfajban otthonosan mozog, a rockzenétől az operetten át a musical világáig.

Fábián Zoltán Marosvásárhelyi származású zenész több, mint húsz éve járja a Kárpát-medencét különböző produkciókkal. 2020-tól önálló útra lépett, Őrzöm a lángot koncertsorozatot indítva Trianon centenáriumában, mely bejárta az egész Kárpát-medencét, sőt még azon is túl jutva az eseménysorozat kinőtte magát családi napokká és a központi rendezvényükké, melyet idén 3. alkalommal tartottak meg Őrzöm a lángot tábor elnevezéssel.

Kopecsni Gábor, a rendezvény szervezője az esemény kapcsán elmondta:
„A gömörpéterfali Magyar Közösségi Ház egy pici Kárpát-medence, ami egy testi-lelki-szellemi műhely a magyar emberek részére. Ezzel a koncerttel is kifejezzük azt, ami összetartozik! Trianont nem feledjük bár, de minden nehéz időből képesek voltunk felállni, és megújult erővel előre tekinteni! Így teszünk most is, ez a koncert egy lelki táplálék ahhoz, hogy élni tudjunk, megmaradni annak, aminek születtünk! ”

Esemény:

https://fb.me/e/2TTc0hSdg

➽ JEGYÁRAK
10 € // elővételben
12 € // helyszínen, a koncert napján
➽ JEGYEK ONLINE
▲ Online foglalás
▲ FELFOLDDALIA@GMAIL.COM ➽ ORZOMALANGOT87@GMAIL.COM
➽ JEGYÉRTÉKESÍTÉS
🟢 Magyar Közösségi Ház 🟢
▲ Hétfőtől Péntekig: 10.00 – 19.00
▲ Hétvégén, programnapokon: 16.00 órától
🟢 Gömörpéterfali élelmiszerbolt

Részletek

Dátum:
2023. 11. 12.
Időpont:
17:00
Esemény Category:
Esemény Tags:
, ,
MEGOSZTÁS