(Fotó: Ister – Granum EGTC)

A párkányi Víza Központban tartotta soron következő közgyűlését 2023. október 26-án az Ister – Granum EGTC polgármesteri parlamentje.

Nagy Péter igazgató beszámolt a szervezet tevékenységéről, aktuális pályázatokról. Sikeres időszakon vannak túl, hiszen a pályázatok nagyobb része már lezáruló szakaszában van. Befejeződött a Dunaradvány–Neszmély közötti kompösszeköttetést magában foglaló projekt. A komp júniusban került átadásra, és már az elszámoláson is túl vannak. A régió lakói és a kerékpáros turisták előszeretettel használják.

A közgyűlés módosította a szervezet alapszabályát, egyezményét. Erre az időközben bekövetkezett törvényi, jogszabályi módosítások miatt volt leginkább szükség. A tagsággal kapcsolatban is szükséges volt határozatokat hozni, mivel voltak ki-, illetve belépési szándékok a 2012-től történt módosítások óta. Ipolyvisk, Százd és Kürt települések csatlakoztak az Ister – Granum EGTC-hez, illetve Béla, Neszmély, Kemence már kifejezte csatlakozási szándékát, de felvételükről csak a tavaszi ülésén határozhat a Közgyűlés.

A helyi termékes akcióterv tíz projektjéből kilenc már lezárásra került. Még az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület dolgozik székhelyépületének megújításán.

A Bike Paradise elnevezésű, Párkány–Helemba, Ipolydamásd–Letkés kerékpárút-összeköttetést, és az Ister-Granum EGTC által egyéb kerékpáros infrastruktúra-fejlesztéseket felölelő pályázat is befejezés előtt áll.

Párkány a saját projektrészét már teljesítette, de Ipolydamásdon is csak az utolsó szakaszok aszfaltozása, burkolása van hátra. Az Ister – Granum projektrészének keretein belül beszerzésre került kerékpáros pihenőhelyek is nagyobbrészt már kihelyezésre kerültek, és a közeljövőben az információs táblák is elkészülnek. Az EGTC kommunikációs kampányt is folytat külső szolgáltató bevonásával, illetve egy rövid reklámfilm is készül a közeljövőben.

Az EGTC igazgatói székét Nagy Péter tölti be 2011 óta. Mandátumai négyéves időszakra szóltak, és a harmadik ciklusa október végén lejár. A Közgyűlés újabb négyéves időszakra szavazott bizalmat a régi-új igazgatónak.

(Fotó: Ister – Granum EGTC)

A Szenátus tagjai is négyéves mandátumot kapnak megválasztásukkor. Rományik Ferenc – Ipolydamásd polgármestere – 2019 októberétől a Szenátus tagja. A Közgyűlés újabb négy évre megválasztotta, így a Szenátusban a Szobi térség általa lesz képviselve az elkövetkezendő időszakban is.

A Közgyűlést megelőzően, a Szenátus is megtartotta ülését.

Tavasszal jött létre az Ister – Granum védjegyrendszere, amelyhez helyi termelők, kézművesek, szolgáltatók csatlakozhatnak.

A Szenátus négy új tag felvételéről döntött, így a védjegyesek köre negyvennyolc tagra bővült. Az új tagok: Nyárfás kosár; Hugo & Hilda Pince; BQ-gyermekfalvédő; Ildi’s bakery.

(Ister – Granum EGTC/Felvidék.ma)