Pozsony Váci utcájában működik egy különös kocsma, amely egyszerre bio módon elkészített hazai ételeket kínáló étterem, zajos diáktanya és soktermes, enyhén önironikus történeti múzeum.
Most, a vizsgaidőszakban naponta többtucatnyi jelest váltunk be levesre – mondja kérdésemre a söröskorsókat egyensúlyozó pincérlány. A Pozsony bevásárlóutcájában található 1. Slovak pub sokat tesz azért, hogy a helyi diákság törzshelyévé váljon. Az egyik kihagyhatatlan ajánlat: az egyetemi diákok, akik indexükkel igazolják, hogy aznap jelesre vizsgáztak, meghatározott órákban a napi menüben szereplő levesből ingyen kapnak egy nagy tányérral, sőt három deci csapolt kofolát – a kóla Cseh- és Lengyelországban, valamint Szlovákiában gyártott változatát – is felhörpinthetnek fizetés nélkül. Az ügyes marketingfogás beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a jó tanulók általában nem egyedül érkeznek, és rendszerint ott maradnak társaságukkal egy kis további kocsmázásra.
Ám Pozsony legnagyobb sörözője a gyengébben teljesítő nebulókra is gondol, például a – kizárólag diákigazolvánnyal megrendelhető – kedvezményes árú ajánlatokkal. A „szegény diák” menüben egy nagy tányér leves és hagymás zsíros kenyér szerepel 35 koronáért (1 korona = 8 forint), „A diák fizetésnap utáni ebédje” címen kínált 79 koronás változat rántott sajtot és sült krumplit takar. A 99 koronáért kapható „A diák, aki be akar vágódni a barátnőjénél” menüben pedig két tányér levest és egy kétszemélyes csirkehústálat adnak.
A Slovakban már délelőtt 10-től keményen dolgozik a csapos, egy-egy hétvégi estén pedig szerencsésnek mondhatja magát, aki üres asztalt talál. De a diákoktól hemzsegő kocsmában fényképezőgépet kattogtató turisták is gyakran megjelennek. Merthogy, mint azt az étlap is hangsúlyozza, „a Slovak pubot úgy találtuk ki, hogy a vendég egy helyen röviden megismerkedhessen a szlovák történelemmel és jellegzetességekkel”. Ennek megfelelően a helyi ízekért, például a Magyarországon sztrapacskaként ismert bryndzové haluskyért (a sztrapacska valójában a tésztaétel káposztás változata) vagy egy korsó sörért betérő vendég skanzenben, népművészeti, avagy történeti múzeumban érezheti magát. A hajópadlóval fedett termekben az asztalok és székek tömör fából készültek, a falakat történelmi témájú festmények és fafaragások díszítik. Az előtérbe lépőket a szláv népeknek írást és vallást adó Cirill és Metód szobra fogadja, a bárpult mellett a szegényeket istápoló betyár, a Robin Hooddal rokonítható szlovák népi hős, Juraj Jánosík apró láncszemekből kirakott, életnagyságú szobra áll.
„Pribina seregében 500 harcos szolgált, éppen annyi, ahány helyünk van ebben a kocsmában. Pribinának 12 lovagja volt, ennyien férnek el ennél az asztalnál” – szól az egyik falfestmény a magyar bevándorlás előtti Szvatopluk-kortárs ősszláv fejedelemről elnevezett teremben. Az asztal maga is különlegesség: hatalmas kettős keresztet formáz. A mellette lévő teremben egy valódi észak-szlovákiai parasztház belsejét rekonstruálták. A költők termében a falakat versek borítják, a szlovák nyelvújítóról elnevezett Bernolák teremben pedig az ország meghatározó államférfiainak portréi láthatók. A szlovák nemzeti mozgalom 19. századi atyja, L’udovít Stúr mellett a később háborús bűnökért kivégzett Josef Tiso vezette néppártot megalapító, 1938-ban elhunyt pap, Andrej Hlinka arcképe is feltűnik.
Míg a külföldieknek furcsa lehet, hogy a sokak által cseh-, magyar- és zsidógyűlölőnek tartott Hlinka a nemzeti hősök közé került, a szlovákok egy részének az lehet meglepő, hogy az ezerkoronás bankjegyen díszelgő katolikus pap, akinek „a nemzet és az állam érdekében szerzett kimagasló érdemeit” tavaly törvényben is elismerték, nem kapott saját termet. Ám a vendégek ezt nemigen teszik szóvá. „A külföldiek nem ismerik ilyen mélységben a szlovák történelmet, a diákokat pedig kevéssé érdekli a dolog” – mondja Jana Miklosková marketingigazgató. Állítását a szúrópróbaszerűen végzett vizsgálat is igazolta. Egy fiatal vendég, aki Hlinka arcképét felismerte, úgy vélte (tévesen), hogy a falon függő képek valamelyike Tisót ábrázolja, ám „a történelemhez nem értőként” erről csak annyit mondott, hogy ezek a figurák valóban vitatott személyiségek. A helyben dolgozó pincérek közt is alig akadt, aki a portrékat be tudta volna azonosítani. A múzeumi kalauzként is szolgáló étlap egyébként ironikusan tompítja a kérdést: leginkább abban lát(tat)ja Hlinka jelentőségét, hogy a kulturált alkoholfogyasztásra figyelmezteti a látogatókat.
A családi vállalkozásként működő kocsma nyolc éve még egyetlen teremből állt. A bevásárlóutcában álló négyszintes házat a tulajdonosok lakásonként, lassacskán vásárolták fel. A Slovak pubot pedig a „legek” kocsmájaként hirdetik. A jeles osztályzatért járó ingyenleves – a hirdetés szerint – „talán egyedülálló a világon”. Időnként a közeli Ausztriában vagy Csehországban tanuló diákok is megjelennek a sörözőben az indexüket lobogtatva – meséli Miklošková -, nekik az előző nap szerzett jelesért is dukál a kedvezmény. Amúgy pedig állítólag ez Pozsony legnagyobb étterme, ráadásul az egyetlen olyan, amelynek saját biofarmja van, továbbá csak itt van ingyenes wificsatlakozás. E modern vívmányt tréfás csavarral szintén a szlovák múltból eredeztetik. Egy öreg gazda – aki az étlapon fekete-fehér fényképeken a sztrapacska elkészítésének hagyományos fogásain vezeti végig a vendégeket a krumpli elültetésétől a falusi lakomáig – a bejárat felett elhelyezett óriásplakáton is feltűnik, a következő kijelentéssel: „Megmondtam, fiacskám, csináljatok finom sztrapacskát, és legyen internet.”
hvg, Schweitzer András, Pozsony
