Augusztus utolsó napjai sem teltek el tétlenül a Krúdyak egykori ősi fészkében, ahonnan az író Krúdy Gyula dédszülei elindították a családot a hírnév felé, és ahonnan Szindbád behajózott a XX. századi magyar irodalomba, bizonyítva ezzel, hogy el lehet jutni az Ipolytól a tengerig, és a falevél is megtalálja az útját a kis apró csermelyeken, folyókon átvergődve az értől az óceánig. Talán ennek a gondolatnak a jegyében született az az ötlet is, ami azután valóssággá vált, hogy az író halálának 90. évfordulója jegyében (1933–2023) egy faragott, díszes kapuval emlékezzenek meg a magyar irodalom egyik legtermékenyebb tollforgatójáról, Krúdy Gyuláról Szécsénykovácsiban, ahol ő maga is sokszor megfordult a nagyszülők szegényes birtokán.
Nagy hatással volt rá a vadregényes nógrádi táj, s nagyapja, az 1848-as honvéd százados, még inkább annak testvére, Krúdy Kálmán, a forradalom leverése után sokáig rebellisként a császári erőket zaklató, fosztogató zsivány élete. Krúdy sok elbeszélése és regénye a családi legendákból és valóban megesett történetekből táplálkozik.
(Fotó: Sipos Molnár Ingrid)
Amikor a család a Nyírségbe költözött, lópokrócba csavarva, hogy vissza ne szökjön, magukkal vitték még a Hektor nevű kutyájukat is, hogy annak ugatása sokáig emlékeztesse őket erre a gyönyörű tájra.
Az emlékkapu megvalósítását, beleértve a költségeinek megpályázását is, az ipolynyéki székhelyű Pro Villa Nek Polgári Társulás vállalta, mely a régióban már számtalan megemlékezés mellett új emlékhelyeket is emelt a magyar történelem kiemelkedő alakjainak tiszteletére.
Így került néhány éve az ipolynyéki, bronzból öntött, és a nagycsalomjai fából faragott Szent István-szobor a helyi Béke parkba, és nem egy Esterházy János mártírpolitikusunk boldoggá avatását is szolgálni hivatott emléktábla Lukanényén, Kóváron és többek között Szécsénykovácsiban is. A kis nógrádi településen két évvel ezelőtt mandátumot nyert fiatal, főként nőkből álló helyi csapat, élükön Sipos Molnár Ingrid polgármesterrel, nagy odaadással és lendülettel vetette bele magát a munkába, bizonyítva, hogy mindent lehet, csak akarni kell.
(Fotó: Sipos Molnár Ingrid)
Az emlékkapu ötlete az önkormányzati választások előtt született, ezzel is lendületet adva a kampánynak, amit végül a budapesti székhelyű Bethlen Gábor Alap és a Nemzetpolitikai Államtitkárság 2023-ban meghirdetett támogatásából tudtak megvalósítani. A háromféle, a Palócföldre oly jellemző fából, tölgyből, akácból és diófából készült kaput a község szülötte, a Csemadok egykori országos elnöke, a ma Ipolynyéken élő Hrubík Béla tervezte és kivitelezte műértő pontossággal.
A kapu helybeni felállításában helyi fiatalok segédkeztek jó szívvel és szaktudással.
A kapu oszlopainak motívumait a Palócföldre annyira jellemző tulipándíszítés adja, de keretbe foglalja a Krúdy által annyira imádott, és írásaiban is megőrzött mezei virágok varázsát is, melyek a helyi réteken oly gyönyörűen nyílnak egész évben.
A kapu ünnepélyes megáldását és felszentelését Dušan Rončák ipolyvarbói plébános végezte, aki tört magyarsággal, de nagy szívvel és örömmel fogadta a helyi templom udvarának bejárata előtt díszelgő emlékkaput, mely jelzi, hogy Isten házába az ajtókon és kapukon át lehet bemenni, melyek mindenki előtt nyitva állnak, aki jó szándékkal és szeretettel indul el.
(Fotó: Sipos Molnár Ingrid)
A kapu készítőjét, Hrubík Bélát elkísérték az ünnepélyes átadásra az ez időben Ipolynyéken zajló szüreti fesztivál vendégeiként a régióban tartózkodó barátai, Zsombó nagyközség polgármestere, Gyuris Zsolt, és a bánsági szórványmagyarság képviseletében Kaszta Árpád kultúraszervező, Máriafölde román többségű önkormányzatának tanácsosa is. A szép számú, helyiek alkotta koszorúban az emlékbeszédek és áldások közepette mintha érezni lehetett volna, ahogy a legendás vörös postakocsi befordul az utcasarkon, és az emlékek homályából egyszer csak előlép az öreg Krúdy, aki még kilencvenkét éves korában is leugrott a mozgó villamosról Budapesten , ha egy szép menyecskét meglátott.
Az öreg gróf, ahogyan őt hívták, kacsint egyet a szemével, és nyugtával veszi tudomásul, hogy családjának emléke nem fakult meg és tovább él e kis, nógrádi falucska szívében, Szécsénykovácsiban, ahol az ősi birtok romjai felett már csak a borongós, őszi szél kacag fel olykor-olykor, a nemzet hajszálgyökereit adó emlékezés elszáguldó hintajából kinézve.
(Fotó: Sipos Molnár Ingrid)
(Palócz/Felvidék.ma)
