A hagyományos Regionális Tavaszi Borfesztivált Szádalmás község április 12-én szervezte meg.
A rendezvény ünnepélyes megnyitóval kezdődött, a község polgármestere, Slavomír Zubriczky köszöntötte a megjelenteket, kiemelve a bortermelőket és a borkedvelőket. Beszédét a termelés hatékonyságának szempontjából az időjárás fontosságával indította.
Mint mondta,
az időjárási viszonyok rendkívüli kihívások elé állították a borászokat, de a kevés hozammal rendelkező termelők sem panaszkodhattak, mert a szőlő cukortartalom szempontjából magas értékeket mutatott.
A 2024-es évjáratban szerepelnek a kivételes aromák tulajdonságaival rendelkező minőségi borok – jegyezte meg. Az idei fesztiválon a nem tájjellegű borok száma is kivételes volt. Érkeztek borászok Tokajból, Kelet-Szlovákiából, a Nyitra környéki borvidékről, a Kis-kárpáti borvidékről és morva borok is bemutatásra kerültek – hangzott el a megnyitón.
A borfesztivált megtisztelte jelenlétével Richard Raši, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának elnöke, Michal Kaliňák, a Belügyminisztérium államtitkára, Igor Šimko parlamenti képviselő és Ján Štefan, a Hlas párt járási elnöke.
Richard Raši üdvözlő beszédében a régiós rendezvények fontosságát emelte ki. Fontosnak tartja az emberközeli események szervezését és az azokon való részvételt. Beszélt a bor emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatásáról, és mint mondta, ez a nap az életről, a barátságról, a borászokról szól. Gratulált a több éven keresztül megszervezett fesztiválhoz, a testvértelepülések és a községek közös munkájához, hogy ily módon is bemutatásra kerül a régió szépsége.
A köszöntők után következett az eredményhirdetés és versenydíjak átadása, mely versenybe a helyi, illetve Tornagörgő, Körtvélyes és Jablonca községek borászai nevezhettek be.
A régión kívülről érkező borokat versenyen kívül értékelték. Az abszolút győztes a vörös borok között Máriássy Mónika Dunaj bora volt, míg a fehér borok között Hanesz Lajos Sauvignon blanc bora nyerte el legértékesebb díjat.
A résztvevők megkoszorúzták Szent Orbán, a szőlő és a bor védőszentjének szobrát. Igét hirdetett nt. Varga Zoltán református lelkipásztor. A rendezvényt az Andrássy Dénes Férfikar műsora színesítette.
A borfesztivál egy olyan rendezvény, melynek célja, hogy népszerűsítse a borkultúrát, a borászokat és a bortermelő vidékeket. A látogatók a borkóstoló alkalmával különféle szőlőfajtákból készült nedűket kóstolhattak meg, megízlelhették a kézműves és helyi ételeket, valamint lehetőség volt a borok készítőivel való személyes találkozásra is. Ez a fesztivál nem csak a borról szól, hanem egy élmény, ami összehozza az embereket, a kultúrát és a gasztronómiát.
A szerző felvételei.
Máté Gyöngyi/Felvidék.ma