Ma tette közzé közösségi oldalán a felvidéki magyar középfokú oktatás egyik legfontosabb intézménye, a Selye János Gimnázium az írásbeli érettségik eredményeit. Ebből kiderült: a Selye gimi diákjai az írásbeli érettségin az országos átlagnál jobban teljesítettek.
Idén a 108 végzős diák magyar nyelv és irodalomból 76,5 százalékot ért el, míg az országos átlag 60 százalék. Szlovákiában 2025-ben mintegy 1600 diák tett írásbeli érettségit magyar nyelv és irodalomból. Andruskó Imre igazgató megkeresésünkre elmondta, a március 11. és 15. között rendezett írásbeli érettségin idegen nyelvnek minden diákjuk az angolt választotta. Ennek eredménye is meghaladja az országos átlagot, ami 75,6 százalék, míg a Selye gimisek angol nyelvből 77 százalékot értek el. Ezen felül idegen nyelvként német, orosz, francia, spanyol, olasz és ukrán nyelvből tehettek érettségi írásbelit a szlovákiai diákok.
Jócskán meghaladja az országos átlagot (51, 8%) a matematika írásbeli érettségin elért 74 százalékos selyés eredmény.
Az igazgató azonban hozzátette, kevesen írásbeliztek matematikából, mindössze 25 diák. A szlovák nyelv és szlovák irodalom írásbeli érettségin is jobban teljesítettek a selyések, mint az ország többi magyar tannyelvű középiskolája: a Selye gimiben közel 65 százalékot értek el, míg az országos átlag 54 százalék volt. Andruskó Imre hangsúlyozta, a szlovák nyelvből tett írásbeli érettségi a magyar tannyelvű iskolák diákjai számára nem azonos a szlovák tannyelvű középiskolák számára kiírttal, hiszen ott szlovák nyelvből és világirodalomból írnak a végzős diákok – tehát az itt elért eredmény csak a magyar tannyelvű középiskolákkal mérhető össze, magyarázta.
Idén Szlovákia-szerte 689 középiskola több mint 41 000 érettségizője tett írásbeli vizsgát március harmadik hetében.
Andruskó Imre megjegyezte, magyar nyelvből csupán 1600-an írásbeliztek, amit kevésnek tart, hiszen ez a szlovákiai érettségizők alig négy százalékát jelenti, miközben Szlovákiában a magyar nemzetiségű lakosság aránya ennek több mint a kétszerese – 8,5 százalék.
Az intézmény igazgatója, a Magyar Szövetség Nyitra megyei és Komárom városi képviselője még hozzátette: az idén az előző évekhez hasonló jó eredmények születtek az írásbeli vizsgák eredményeit tekintve – a Selye János Gimnázium hosszú évek óta meghaladja az országos átlagot.
Kifejtette, a végzős diákok, függetlenül az írásbeli vizsgák eredményétől, részt vehetnek a május végén sorra kerülő érettségi szóbeli vizsgákon, ám bizonyítványt csak mindkét vizsgaforma teljesítése után kaphatnak.
Szalai Erika/Felvidék.ma