Friedrich Merz német kancellár gondolkodása elfogadhatatlan. Ha valamelyik tagállam kifogásokat emel, akkor azt szuverenitása érdekében teszi, és ilyen esetben tárgyalni kell, nem kényszerítő mechanizmusokat keresni – hangsúlyozta Juraj Blanár (Smer-SD) külügyminiszter a minisztérium kommunikációs osztálya tájékoztatása szerint.
„Szlovákia az Európai Unió teljes jogú tagja, ahol a döntéshozatali folyamatok nem a nagy államok nyilatkozatai szerint alakulnak, hanem konszenzuskereséssel.
Szlovákia ellenzi a vétójog megszüntetését és az egyhangúlagos szavazás helyett a többségi szavazás bevezetését,
mivel ez egyes államokat hátrányos helyzetbe hozna és olyan döntéseket is kénytelenek lennének elfogadni, amelyek alapvetően befolyásolnák az adott államot és lakossága életét” – jelentette ki Blanár.
A külügyminiszter bízik benne, hogy csupán hipotetikus kijelentésről volt szó Merz részéről, párbeszédet sürget, valamint a tagállamok egyenrangúságának tiszteletben tartását, mert ezekre az alapokra épült az EU, és lehetővé teszik az elfogadható megoldások megtalálását és a konszenzust.
Friedrich Merz hétfőn (május 26.) kijelentette, Németország mérlegeli, hogy javasolni fogja Brüsszelben az uniós támogatások megvonását Szlovákiától, ha továbbra is eltér az EU közös irányvonalától. Szavait visszautasította Robert Fico kormányfő, azt mondta, a német kancellár kijelentései elfogadhatatlanok a modern Európában.
TASR