Közös cél, hogy a kölcsönös bizalomra épülő jószomszédi viszonyt a 21. század kihívásai mellett is mindig tartalommal töltsük meg – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön, július 3-án Pozsonyban, miután megbeszélést folytatott Peter Pellegrini szlovák államfővel.
Sulyok Tamás és Peter Pellegrini találkozása Pozsonyban
Magyarország és Szlovákia évezredes sorsközösségének történelmi és kulturális lenyomatait számos helyen láthatjuk és érezhetjük mindkét országban, különösen Pozsonyban.
„Mai megbeszélésünkön egyetértettünk abban, hogy országaink a Visegrádi Együttműködésben, az Európai Unióban és a NATO-ban, illetve a Három Tenger Kezdeményezésben és a Bukaresti Kilencek Csoportjában is korrekt, kiegyensúlyozott partnerei egymásnak. Tartalmas és előremutató tárgyalásokat folytattunk közös céljaink érdekében, vagyis egy jól működő, versenyképes V4-ért és egy biztonságos és békepárti Európáért. Pellegrini elnök úrral ma is egyetértettünk abban, hogy a jó szomszédok mindenről őszintén és nyíltan tudnak beszélni; ez az alapja a kapcsolatnak” – írta Sulyok Tamás közösségi oldalán.
A megbeszélésen kiemelt figyelmet fordítottak a kétoldalú kapcsolatokra és a regionális együttműködésre.
Áttekintették a védelmi kapcsolatok alakulását, különös tekintettel a NATO keretében zajló tervezési folyamatokra és a szövetségesi gyakorlatokra, valamint fontos biztonságpolitikai elemként értékelik Magyarország hozzájárulását a szlovák légtér védelméhez.
Sulyok Tamás sajtónyilatkozatában kiemelte: a két ország közötti kapcsolatok soha nem látott intenzitással és kölcsönös bizalommal fejlődnek, ezt támasztja alá a kétoldalú politikai párbeszéd élénksége és az olyan konkrét eredmények, mint például a határ menti infrastruktúra fejlesztése.
A magyar államfő emlékeztetett:
a július 1-jén kezdődött magyar V4-elnökség alatt külön hangsúlyt kívánnak fektetni a regionális kapcsolatok fejlesztésére Versenyképes Visegrád mottóval.
Reményét fejezte ki továbbá, hogy új dinamikát tudnak adni az együttműködésnek, és a soros elnökség idején megvalósuló államfői csúcstalálkozón is mélyíteni tudják a Visegrádi Együttműködés stratégiai jelentőségét.
Sulyok Tamás elmondta: a Peter Pellegrini szlovák államfővel folytatott megbeszélésen azt hangsúlyozták, hogy Európa egysége nem képzelhető el a Nyugat-Balkán nélkül, ezért támogatják a régió európai uniós integrációjának felgyorsítását.
A kontinens biztonsága minden nemzet számára elsőrendű kérdés, ezért is áll ki mindkét ország a béke mellett és szorgalmazza a háború befejezését Ukrajnában – tette hozzá.
Kitért arra is: Magyarország és Szlovákia számára egyaránt fontos a megfizethető és biztonságos energiaellátás. A régió energiabiztonságát erősítheti a nukleáris energia, a megújuló források fokozottabb hasznosítása, valamint az infrastruktúra-összeköttetések bővítése.
A migrációról elmondta: fontos a külső határok védelme és a kibocsátó országok stabilitásának előmozdítása. A migrációt megállítani, nem pedig ösztönözni kell – hangsúlyozta, hozzátéve: ebben a V4-országoknak közösen kell hallatniuk a hangjukat.
Magyarország számára kiemelten fontos a szlovákiai magyarság sorsa, kultúrájának, magyar anyanyelvének és oktatási intézményeinek megőrzése – mutatott rá Sulyok Tamás.
Kiemelte: ahogy a Magyarországon élő szlovákság kultúrájára, nyelvére is megőrzendő értékként tekintünk, úgy a Szlovákiában élő közel félmillió magyar anyanyelvű állampolgár kultúrájára, identitására is olyan értékként tekintünk, ami Európa alapvető kincsei közé tartozik.
Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök szerint „Szlovákia és Magyarország kapcsolatai történelmileg a legjobbak” – jelentette ki csütörtökön, miután tárgyalt Sulyok Tamás magyar köztársasági elnökkel, aki egynapos hivatalos látogatásra érkezett Szlovákiába.
Pellegrini szerint a Magyarországgal való kapcsolatok sokoldalúak, gazdagok és intenzívek, ami megmutatkozik a politikai, gazdasági és kulturális együttműködésben, valamint az emberek közötti kapcsolatok terén is.
„Természetes, hogy vannak és lesznek olyan területek, amelyeket eltérően látunk. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy ezekről a kérdésekről is mindig őszintén és nyíltan tudjunk beszélni – ahogy az jó szomszédokhoz illik” – mondta Pellegrini.
A kölcsönös kapcsolatokban uralkodó pozitív légkör ápolásában mindkét elnök számára kulcsszerepet lát.
„Érdekemben áll, hogy Szlovákiában harmonikus nemzetiségi együttélés uralkodjon. Azt kívánom, hogy a Szlovákiában élő magyarok büszkén tekintsenek országunkra úgy, mint saját otthonukra és hazájukra. Ez az alapja annak, hogy a Duna mindkét partján közösen építhessünk egy virágzó jövőt” – fogalmazott Pellegrini.
A két államfő több témáról is tárgyalt.
A külpolitika terén egyetértettek abban, hogy a konfliktusok korában elengedhetetlen a békés megoldások keresése. Pellegrini köszönetet mondott Magyarországnak Szlovákia légterének védelméért. Kiemelte a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokat, az olaj-, gáz- és nukleáris energetikai együttműködést, valamint a határon átnyúló projektekről szóló memorandumot.
„Nagy örömömre szolgál, hogy elnök úrral beszélhettünk arról is, hogy már a végső szakaszban van a határon átnyúló egészségügyi ellátásról szóló megállapodás szövegének véglegesítése, amely mindkét ország polgárainak javát szolgálja – úgy a Magyarországon élő szlovákokat, mint a Szlovákiában élő magyarokat” – jegyezte meg Pellegrini.
Úgy véli, hogy Magyarországgal az innováció és a fejlett technológiák terén is egyre több lehetőség nyílik az együttműködésre.
Pellegrini méltatta a V4-ek közötti együttműködést is. Az államfők egyetértettek abban, hogy ez a formátum akkor működik a legjobban, ha azokra a kérdésekre összpontosítanak, amelyekben egyetértenek. Pellegrini megerősítette, hogy részt vesz a V4-ek következő államfői csúcstalálkozóján.
Idén ünnepeljük a Jó szomszédságról és baráti együttműködésről szóló szerződés aláírásának 30. évfordulóját.
Pellegrini szerint Szlovákiát és Magyarországot közös fenntartások kötik össze az Európai Bizottság RePowerEU ütemtervével kapcsolatban, amely az oroszországi stratégiai energiahordozók importjának leállítását célozza. Ezt a kezdeményezést a két ország az energiabiztonságot, a gazdasági stabilitást és az uniós tagállamokkal való méltányos bánásmódot fenyegető veszélynek tartja.
A magyar köztársasági elnök csütörtökön találkozik Robert Ficóval (Smer-SD), Szlovákia miniszterelnökével, valamint Richard Rašival (Hlas-SD), a Szlovák Nemzeti Tanács (NR SR) elnökével is.
MTI/TASR/Felvidék.ma