Szeptember 8-án a katolikus egyház Szűz Mária születésnapját ünnepli, melynek latin neve Nativitas Beatae Mariae Virginis.
Napjainkban a magyar nyelvterületeken az idei ünnephez kapcsolódik az 1Úton zarándoklat harmadik, befejező szakasza, amikor szeptember 6-án, a Kisboldogasszony-napját megelőző szombaton, Felvidék és Kárpát-medence-szerte keresik fel a zarándokok a Mária-kegyhelyeket és a Szűz Mária nevét viselő templomokat, emlékhelyeket.
A zarándoklatok idején Máriát dicsérő énekek, imák és litániák hangzanak el, kérve Kisboldogasszony közbenjárását, akit Szent Anna szült, hogy majdan ő legyen Isten közvetítője a világ megváltására. A Magyar Népénektár így szól az ünnepről:
Megjelent egy kisded Szent Anna ölében,
Anyai szeretet tartogatja szépen.
A kisded Mária, Szent Anna leánya,
Aki ma született világ váltságára.
Az ünnepet a magyar nép Kisboldogasszony, vagy Kisasszony napjaként tartja számon, de nevezik Fecskehajtó Boldogasszony és Fecskehajtó Kisasszony-napjának is. Az ünnep kultusza a 15. századig vezethető vissza, mely a Magyar Királyság területén a barokk időben bontakozott ki.
A jeruzsálemi hagyomány a Betheszda fürdő mellett tisztelte Mária születésének helyét. Az 5. század elején Szent Anna tiszteletére templomot építettek itt, melynek felszentelési évfordulóján, szeptember 8-án emlékeztek meg Mária születéséről. A nyugati egyházba valószínűleg I. Sergius pápa vezette be az ünnepet a 7. század végén, majd IV. Ince pápa a 13. században nyolcadot csatolt hozzá, mely 1955-ig élt.
Mária születése a Bibliában nem szerepel, de gazdag apokrif hagyományai vannak, melyek a kódexirodalomba bekerülve maradtak fenn. A 16. századi Teleki-kódex Anna legendájában ez olvasható:
„Szent Annának elkövetkezvén az órája, a hétnek néminemű keddin szüle. Egészségben szülé az igaz Dávidnak királyi plántáját, ez világnak előtte választott leányt, az édes Szűz Máriát. Miképpen az angyaltul megtanítottak valának, mert ő vala ez világnak jövendő megvilágosítója és asszonya és tengörnek csillaga.”
Ez az ünnep a keresztény népi hagyományokban jelentős napja volt a magyarságnak. Eleink úgy tartották, hogy ezzel a nappal fejeződött be a „két asszonyköze” időszak, mely az augusztus 15-i Nagyboldogasszony ünnepétől, szeptember 8-ig, Kisboldogasszony napjáig tart. Ezt az időt kegyelmi időnek tartották, és úgy éltek, úgy dolgoztak, hogy az ebben a három hétben elvégzett munkálatokon különleges áldás van.
A jó házasságért és a gyermekáldásért is buzgóbban imádkoztak, kérve a Boldogasszony közbenjárását. Az asszonyok gyógyfüveket gyűjtöttek, hogy a Boldogasszony megszentelje azokat. Elkezdték a veteménynek való magvak, valamint a len és a kender feldolgozásának előkészítését.
A népi megfigyelések szerint ebben az időszakban indulnak útjukra a gólyák, és röviddel utánuk, Kisasszony napja környékén gyülekeznek, majd útra kelnek a fecskék is. Ezért illetik egyes tájegységeken Fecskehajtó Kisasszony néven az ünnepet.
Az új dolgok kezdetének is tekintették e napot, ezért ilyenkor volt a cselédek felfogadása, szolgálatba lépése. Mivel Kisasszony napjához a tisztaság szorosan kapcsolódott, ezért a fürdést és az állatok fürdetését is megejtették az ünnep közeledtével.
A magyarok tisztult lélekkel készültek az ünnepre. Ezért keresték fel a Mária-kegyhelyeket, ahová, már napokkal előbb elindultak.
A mai napig Kisboldogasszony napja kedvelt búcsújáró nap, számos templom, kápolna, búcsújáró- és zarándokhely hirdeti Szűz Mária születésének liturgikus ünnepét.

Szent Anna és a kis Mária szobra az Újpest-Kertvárosi Szent István-templomban (Fotó: Berényi Kornélia)
A Stella puerpera Solis – „hajnali szép csillag” tiszteletére szokás volt az ünnep előestéjén virrasztani és a hajnallal köszönteni Szűz Máriát, aki az egész világ megváltásának hajnala. Egyes zarándokhelyeken ma is él ez a szép szokás, amikor a napfelkeltét a szabadban várva imádkoznak, és örvendeznek Mária születésének.
Eleink azt tartották, hogy akinek „érdeme van rá”, meglátja a kelő napban a bölcsőben fekvő Máriát.
Szűz Mária kora gyermekkori eseményei ugyancsak az apokrif iratokban, az egyházatyák alkotásaiban és legendákban találhatók. Joachim és Anna idős szülők voltak, a „Szűz Mária imádatos szülei”, akik „kiimádkozták” gyermeküket és megígérték, hogy felszentelik őt Istennek. A legenda szerint, amikor Mária három vagy négyéves volt, Szent Anna, ígéretét teljesítve, odaadta a templomnak, hogy elkezdje szolgálni az Urat.
„Amikor Máriát az oltárra vitték, elkezdett táncolni, úgyhogy Izrael egész háza örvendezett vele és szerette.”
Szűz Mária születése és bevezetése a templomba számos festőt megihletett az évszázadok folyamán.
Forrás: Wikipédia, Bálint Sándor: Ünnepi Kalendárium
Berényi Kornélia/Felvidék.ma