Ipolyság, mint irodalmi inspiráció, az otthon kérdése és a nagyvilág személyiségünket érintő lenyomata volt a központi témája annak az irodalmi beszélgetésnek, mely a Honti Kulturális Napok programkeretei között valósult meg Ipolyságon. A Menora Saag Centrum Artis épületében a városhoz kötődő Hunčík Péter és Gyurász Marianna kortárs szerzők szóltak a fenti témákról.
Mint N. Tóth Anikó, a beszélgetés moderátora a bevezetőben kifejtette: az irodalmi beszélgetéses és felolvasásos est a kortárs irodalom képviselőinek a bemutatkozását és a személyes találkozás élményét szolgálja.
Az irodalmi beszélgetéseket a középiskolások és egyetemisták számára szervezik, ennek részei az Ipolyságon megvalósult események.
Szeptember 9-én kora délután a Pongrácz Lajos Alapiskola és Szondy György Gimnázium gimnáziumi tagozatának diákjai vettek részt a beszélgetésen, délután pedig a nagy nyilvánosság előtt folyt az eszmecsere a két szerző között.
Az irodalmi estek Szlovákia több városában valósultak már meg, mindenütt a helyhez és annak környékéhez kötődő szerzőket szólítottak meg. Nem volt ez másként az ipolysági állomás esetében sem.
A keddi beszélgetések címe Otthon és a nagyvilág volt. E két fogalomra, s azok összekapcsolására keresték a választ a volt zsinagóga épületében.
Gyurász Marianna végzettségét tekintve molekuláris biológus, emellett költőként is tevékenykedik. Már megjelent első verseskötete. Ugyan az életállomásai nem kapcsolódnak Ipolysághoz, azonban a gyökerei ide kötik. Hunčík Péter Ipolyságon született, szülővárosában nevelkedett s a mai napig ezer szállal kötődik az Ipoly menti városhoz.
A beszélgetés első körében a városhoz fűződő viszonyukról vallottak a beszélgetőpartnerek. Hunčík elsőként elmondta, az utóbbi időszakban nagyban megváltozott a város légköre. Számára megfelelő kapcsolati tőkét jelent a szülővárosa, melyet az élete számos pontján tudott érvényesíteni. Gyurász felelevenítette a gyermekkorát, amikor még a városban élő dédszüleihez jártak. Napjainkban már nem kapcsolódik a városhoz, azonban itt barangolva megjelentek azon gyermekkori emlékfoszlányok, melyekből inspirálódott.
A zsinagóga melletti házban nevelkedő Hunčík kifejtette, hatalmas élményanyagot szerzett szülővárosában az ötvenes-hatvanas években. A várost a nemzetek és vallási felekezetek közötti tolerancia jellemezte. Mindezek meghatározták írói pályáját is. Az otthon az emberi személyiséget formálja – véli. Gyurászt az otthon nem helyhez köti, inkább a biztonságos közeghez és az emberi kapcsolatokhoz. Számára az otthon a családi és baráti közösséget jelenti.
Kitértek a világ inspiráló közegére is. Marianna itt mondta el, hogy az egyik legjobb szabad verse egy horvátországi kirándulás élményéből fakadt. A világ leképeződik a versszövegeiben. A nagyvilág és a kisember kapcsolatára épít Hunčík Határeset című regénye, amely egy gyermek szemével láttatja ipolysági életképeket a háború utáni évtizedekből. A regény által az olvasó közelebb kerül önmagához és a világhoz – hangzott el a beszélgetésen. Emellett hozzátették, a 2008-ban kiadott regénynek minden ipolysági és a városhoz kötődő számára kötelező olvasmánynak kellene lennie.
Az irodalmi est végén felolvastak a szerzők műveiből.
Ipolyságon szeptember 8-a és 14-e között rendezik meg a 43. Honti Kulturális Napokat. A kísérőrendezvények sora hétfőn délután a leendő Bartók Béla Kulturális Központ bejárásával kezdődött. A fő rendezvényeket péntektől vasárnapig tartják a városházán és a Fő téren. A programról további részleteket az esemény közösségi oldalán olvashatnak.
Pásztor Péter/Felvidék.ma