Felvidéki jogfosztottak aláírták Budapesten az Európai Parlament elnökéhez címzett beadványt és ma postára is adják, méghozzá – Szlovákiából! Pozsonyban ugyanis ma, július elsején múlt éppen öt esztendeje, hogy Fico miniszterelnök kezdeményezésére a szlovák parlament elfogadta a felvidéki kisebbségeket súlyosan diszkrimináló törvényt.
A beadvány egyik aláírójával, a révkomáromi Fehér István földrajztanárral és formába öntőjével, Lomnici Zoltánnal, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökével ebből az alkalomból beszélgettünk.
– Azok közül, akik Budapesten, a Magyarság Házában a felvidéki magyarok közül megszólaltak, Fehér István van a legkényesebb helyzetben, hiszen Ön közülük az egyetlen állami alkalmazott. De – ennek ellenére – legalábbis egyelőre – mégsem származott belőle komolyabb baja, hiszen csupán az útlevelét adta le, de mint elmondta, azt is azért, mert lejárt az érvényessége, ezért azóta a magyar útlevelével jár külföldre. A személyi igazolványa 2017 végén jár le, de addig még van néhány év.
Fehér István:
– Azt, hogy felvettem a magyar állampolgárságot, Nyitrán, a területi hivatalnál kellett bejelentenem és iskolánk fenntartójának is ez a székhelye, ugyanis a Felvidéken a középiskolákat nem a helyi, hanem a kerületi hatóság felügyeli és irányítja. Még az is lehetséges, hogy ugyanabban az épületben található egyébként, ahol bejelentésemet a magyar állampolgárság felvételéről megtettem. De – érdekes módon – ebben a kérdésben engem a kerületi iskolaügy nem keresett meg. Nem kaptam tőlük semmilyen értesítést, tiltást sem. Mintha nem is tudnának róla…
– Azért is érdekes, mert négy éve szlovák rendőrök keresték fel az óráján– miközben tanított –és a gyerekek előtt szlovákul tettek fel Önnek kérdéseket, amelyekre Ön magyarul válaszolt.
– Igen, ennek pont most múlt négy éve. Azok a gyerekek, akik akkor elsősök voltak, most érettségiztek. Egy délelőtti földrajz órámra – mindenféle kopogás nélkül – három állig fegyverzett rendőr állított be – már csak a fekete maszk hiányzott a fejükről. Próbáltak megalázni, szlovákul kérdezgettek végig, egyébként pont három diák hiányzott az óráról, én pedig próbáltam őket hellyel kínálni,de nem értékelték a humoromat. Végig magyarul válaszoltam a kérdéseikre, mire ők szlovákul állandóan azt hajtogatták, hogy adjam le a szlovák hivatalos irataimat.
– Amire – az útlevelén kívül – a mai napig nem volt hajlandó.
– Azt ismételgették, hogy azok a szlovák állam tulajdonát képezik, ami szerintem egy vicc. Ugyanis az, aki nem rendel magának útlevelet és nem fizeti ki, annak Szlovákiában nincs útlevele! Az első személyazonosságit pedig nálunk tizenöt éves korában mindenki megkapja, Az utána következőket, vagyis ha megnősült, katona volt, elvált, újranősült, elköltözött, már nem, tehát mindezt már a saját pénzéből kell fedeznie! Hát mitől lesz az akkor a szlovák állam tulajdona? Ezért én ezt nem fogadtam el, így a rendőrségre sem mentem be, hiába kértek rá, hogy vigyem be. Mire azzal jöttek, hogyha nem vagyok hajlandó, akkor majd utasítanak a rendőrfőnökön keresztül. Nézzék – válaszoltam – ha óhajtanak valamit, akkor nyugodtan forduljanak hozzám akár a főnökükön keresztül egy hivatalos levélben és én hivatalos levélben válaszolni fogok úgy, ahogy ilyenkor szokás. És akkor megindult a fenyegetőző levelek áradata. Amire én különösebben nem vetettem ügyet, amíg egy viszonylag barátságosabb hangvételű levelet nem kaptam, amiben az állt, hogy „fáradjak be és magyarázzam meg, miért nem vagyok hajlandó” leadni a papírjaimat, vagyis ez alkalommal nem arra kértek, hogy adjam le a személyazonosságomat igazoló dokumentumokat, hanem egy találkozóra invitáltak. Na, erre bementem, persze a szlovák személyazonossági igazolványom nélkül. Elvittem viszont a magyar útlevelemet, hogy igazolni tudjam magam, mert az ekkorra már elkészült. Ült ott egy hölgy, aki elmondta nekem, hogy ettől kezdve a schengeni rendszerben érvénytelenítette a szlovák személyi igazolványomat. A szlovák útlevelemet átadtam neki, mert az 2007-ben, vagyis már jóval korábban lejárt.Az említett hölgy azt is elmondta, hogy bármilyen közúti ellenőrzésnél, vagy ha átlépem a határt és egy másik ország területén ellenőriznek, piros csipogással fog jelezni az ellenőrzést végző rendőrök műszere, ami nyilvánvalóvá teszik a számukra, hogy ezt az okmányt körözik. Ezért ma úgy közlekedek autóval, hogy a szlovák jogosítvány mellett a magyar útlevelet nyújtom át a rendőrnek. Mind a kettő érvényes! Ilyenkor a szlovák rendőrök általában egy darabig nézik, de mivel mind a kettő érvényes – elfogadják, tehát ebből problémám eddig még nem volt. De a szlovák személyi igazolványt eszembe sem jut, hogy rendőrnek nem adjam oda.
– Mi lehet a magyarázat arra, hogy a fentieknél durvábban nem packáztak Önnel a hatóság képviselői?
– Talán azért nem, mivel a szlovák alkotmánybíróság úgy döntött az ügyünkről, hogy nem döntött. Formai okokra hivatkozva küldték el korábbi beadványunkat, arra hivatkoztak kezdetben, hogy nem volt elegendő létszámú bíró a testületben. Aztán idén februárban a kassai alkotmánybíróság a maga részéről az ügyet úgy zárta le, hogy sem a javunkra, sem ellenünkre nem döntött. Ez egy ilyen ország! Én csak azt nem értem, hogy lehet bekerülni az Európai Unióba Benes-dekrétumokkal, Kassai kormányprogrammal, hiszen mindkét dokumentum kimondja, hogy Felvidéken aki magyar vagy német, az mind a mai napig háborús bűnös! Az is, aki magyarként holnap fog megszületni! Hogy fér ez be az Unió jogrendjébe? Hogy lehet e fölött szemet hunyni? Nem fér a fejembe!
Szlovákiában 1084 állampolgárságától megfosztott közül hatvanvalahányan magyarok, akiket szlovák állampolgárságuktól megfosztottak. A jogfosztottaknak nem jár orvosi ellátás ingyen, sőt, egy idő után még úgysem, ha fizetnek érte. Ha nincs személyi igazolványuk, jogosítványuk, rokkant igazolványuk sem lehet. Postán, bankban nem tudnak számlát nyitni, és ki tudja még hány kellemetlen oldala van méltatlan helyzetüknek.
Lomnici Zoltán, a legújabb beadvány megfogalmazója, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke:
– Én rendkívül fontosnak tartom, hogy valamennyi komoly felvidéki magyar politikus egyetért abban, hogy a Fico-féle törvény nemcsak alkotmányellenes, nacionalista, hanem ellentétes az Európai Unió jogával és rendelkezéseivel is. Ugyanakkor tagadhatatlan az is, hogy nem csupán a magyarokat sújtja, hiszen az 1084 jogaitól megfosztott közül alig több mint hatvan vannak, akik magyar állampolgárok. Az elmúlt évek során benyújtott szlovák jogsértésekkel kapcsolatos panaszainkat, beadványainkat az európai unió szerveinél rendre azzal söpörték le, hogy ez Szlovákia és Magyarország ügye. Márpedig a két ország viszonylatában – ebben a tekintetben – előrelépés nincs. Az államközi tárgyalásokon ugyan néha felvetődik a magyar jogfosztottak helyzetének rendezetlensége, de a szlovákok ragaszkodnak a Fico-törvényhez, a nem-magyar kettős állampolgárok szlovák állampolgárságának a visszaszerzése érdekében is csak nagyon apró lépéseket tesznek. Ezért gondoltam úgy, hogy miután az Európai Parlamenthez bármelyik uniós polgár fordulhat, amennyiben észleli, hogy az uniós jogot megsértette egy tagállam, élek a petíciós jogommal. A magyar jogfosztottaktól írásbeli felhatalmazásom van az eljárások kezdeményezésére, amit minden alkalommal megújítunk, és mindenről tájékoztatom őket, az esetleges negatív döntés lehetőségéről is. Ezért jutottam arra a következtetésre, hogy érdemes kiszélesíteni a vizsgálat körét, vagyis úgy tekinteni a szlovák fél tevékenységére, mint uniós jogot sértő, az állampolgárok jelentős csoportját érintő kérdésre! Vagyis ebben az esetben immár nem Szlovákia és Magyarország vitázik, hanem Szlovákia megsértette az unió jogát, ha úgy tetszik a szembeszállt a művelt Európával!
– Amit egyébként alátámasztani látszik az is, hogy 1000 szlovák állampolgárságától megfosztott nem-magyar áll szembe hatvan magyarral, amiben az a komikus, hogy a túlnyomó többséget, vagyis a nem-magyarokat, a hatvanvalahány magyar miatt fosztották meg szlovák állampolgárságuktól…
– Ez teljesen egyértelmű, hiszen a magyar állampolgári jog kiterjesztéséről szóló törvényre válaszul született meg a Fico-féle szlovák jogkorlátozás, és a szlovák miniszterelnök nyíltan kimondta ekkor azt is, hogy az őshonos magyar kisebbségre „nemzetbiztonsági kockázatként” tekint és azt is, hogy a pozsonyi törvény pont ezért született! Közben a szlovák honatyák persze rájöttek arra, hogy a meghozott törvény értelmében meg kell válniuk olyan szlovák állampolgároktól is, akiktől nem szeretnének, gondoljunk a Bundesligában kosárlabdázó német állampolgárságot felvett szlovák sportolóra. A magyarok tekintetében a szándék az asszimiláció, néhány vehemensebb magyar nemzetiségű polgár eltávolítása Szlovákiából vagy arra való ösztönzése, hogy hagyja el a Felvidéket. Ez a valódi cél, de olyan hátrányok is jelentkeztek, ami már nekik is fáj és ez belpolitikai szempontból is kellemetlen lehet. Ne felejtsük el, hogy az alkotmánybírósághoz a beadványt a Fico-féle ellentörvény miatt több szlovák nemzetiségű képviselő is aláírta. Egyre több ellenzéki képviselő bírálja a kialakult helyzetet és arra hivatkozik, hogy egy állam nem jár el bölcsen, ha harcot folytat polgárai ellen és elriasztja őket a szülőföldjükről.
– A szlovák alkotmánybíróság álláspontja is elég farizeus, hiszen a korábban elkezdődött „halogatósdi” idén február 27-én zárult úgy, hogy végül is nem foglalt állást.
– A szlovák alkotmánybírósággal kapcsolatban nincs kétség arról, hogy rendkívül komoly kormánynyomás alatt áll, tehát korántsem mondható politikai értelemben függetlennek. Ennek ellenére sem merték kimondani azt, hogy ez a törvény alkotmányos lenne, ugyanis a bírák fele alkotmányosnak, míg a másik fele alkotmányellenesnek értékelte azt! A jogállamok gyakorlata szerint alkotmányos kérdésekben, ha bizonytalanság van, nem szabad a polgár hátrányára alkalmazni a vitatott törvényt!Ilyenkor az a szokás, hogy állampolgár számára kedvező megoldást kell választani. Szlovákia viszont a bizonytalanság ellenére a törvényt hatályban tartja, ezért gondolom, hogy ez a törvény alkotmányellenes is, ugyanakkor az általam készített, az Európai Parlament elnökéhez címzett beadványban, amit most írtunk alá és Ilonka néni is ellátja kézjegyével, ebben azok az uniós normális szerepelnek, amelyek betartását Szlovákia a csatlakozásakor vállalta. Szlovákia a törvény végrehajtása során megsértette a jogbiztonság, a méltányosság, az egyenlőség, az arányosság és a hatékony felülvizsgálat uniós elveit. Tehát északi szomszédunk a szerződés-szegés állapotába került. Az Európa Tanácsnak van egy diszkriminációt tiltó egyezménye, amelyhez Szlovákia csatlakozott, bár kétségtelen, hogy nem ratifikálta. Vagyis nem hajtja végre az ország területén, ahol mellesleg nemcsak magyarok, hanem jelentős létszámú roma kisebbség is él. Ugyanakkor az uniós csatlakozáskor Pozsony vállalta, hogy nem diszkriminálja a polgárait. Ezt viszont be kell tartania, tehát míg a keretegyezmény számára formálisan nem kötelező, de az uniós egyezmény– igen! Az Európai Parlament elnökének írt beadványban arra hivatkozom, hogy Szlovákia nem csupán Magyarországgal, hanem az unióval szegül szembe, amikor hatóságai zaklatják jogfosztott polgárait és mindenféle jogi garancia nélkül megvonják valamennyi állampolgársághoz fűződő joguktól.
Gecse Géza, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”54664,54513,54175,53129,53064,52571,52331,52661″}
