Duray Miklós közéleti személyiség, politikus, író, a portálunkat gondozó Szövetség a Közös Célokért társulás elnöke szombaton, július 18-án tölti be 70. életévét. Ebből az alkalomból az utóbbi öt esztendőben született írásaiból, beszédeiből, interjúiból válogattunk össze hetven markáns gondolatot, így tisztelegve munkássága előtt.
> Ma a 21. évszázad elején úgy tűnik, mintha a 20. század elején kialakított európai rend senki másra nem lenne kötelező, csak a magyarokra – hogyan merészelünk a sarokba térdepeltetett helyzetünkből felemelkedni?
> Csak a magyarnak róják fel, ha szétszórt és szétszakított nemzetrészeit össze akarja fogni.
> Csak a magyart gyanúsítják azzal, hogy kétségbe vonja a világháborúk után kialakult egyezményes állapotot, amikor szóvá teszi az elszakított nemzettársait sújtó jogsérelmeket.
> Nem a magyar nemzet az egyetlen, amelynek egy részét világgá űzték, szórvánnyá morzsolták, amelynek sorait megtizedelték, amelybe a békecsinálók a lábukat törölték. Vannak más nemzetek is, akiket a származásuk, a másságuk, az idegenségük miatt módszeresen meghurcoltak. Európában azonban a magyar az egyetlen nemzet, amelyet 1920-ban tervezetten szakítottak öt részre – ami ma már nyolcat vagy még többet jelent.
> Magyarország és talán a nemzet is annak köszönhetően nem roppant össze a Trianonban meghozott döntés következtében, hogy az elszakított nemzetrészek a szülőföldjükön maradtak – magatartásukkal, és nem üres szónoklatokkal tanúsítva: hisznek a változásban.
> Trianon hősei azok is, akiknek nem borult el az agya, a tragédia ellenére józanok maradtak és gyűlölet nélkül tervezték a jövőt – mert a nemzet őáltaluk újulhatott meg és kaphatott lelkileg új erőre. Mert sokaknak elpattant a húr a lelkében és gondolataikat a bosszú és a visszavágás vágya járta át.
> Szerencsére maradtak olyanok szép számmal, akik tudatosították, hogy a történtek ellenére a Kárpát-medencében élő nemzetek együttes létre vannak ítélve és a bosszúálláson a társi viszonynak kell felülkerekednie. Mert a földkerekségnek ez a legcsodálatosabb nagy tája csak akkor maradhat hosszú távon otthonunk és közös hazánk, ha nem mérgezzük egymás lelki és testi életét, és tiszteletben tartjuk a különbözőségeinket.
> A nemzet nem egységes, a magyar nemzet sem, és ez nem baj. Viszont nyomon követhető a nemzet egyetemessége, amelybe nem csupán a magukat legalább három nemzedék óta magyarnak vallók és tudók tartoznak, hanem azok a társaink is, akiknek gyökere szláv, román, német vagy cigány, de sorsközösségben élnek velünk. Az egyetemesség a különbözőségek egysége.
> Tudjuk, hogy mit jelent összetartozni. Tudjuk, hogy nem az együttlétet jelenti, hanem a törekvést az együtt gondolkodásra, életünk, a jövőnk együttes tervezésére. Ezt akár üzenhetjük azoknak, akik az összetartozásról és az egységről fennkölten szónokolnak, de nem azokkal cselekszenek együtt, akikkel az összetartozást hirdetik. Pedig az összetartozás igazi bizonyítéka a törekvésen túl, az együtt cselekvés!
> Tudatosítjuk-e azt, hogy azok a magyar közösségek, családok, egyének, akik elszigetelve élnek bárhol, – akár szülőhelyükön, mert körülöttük elfogytak a magyarok, vagy akár Alaszkában -, miként tudnak kapcsolatot tartani a nemzettel? Hangsúlyozom, ez nem a kulturális öntudat kérdése, hanem egyszerűen szervezési kérdés, amit valahogy meg kell oldani.
> Herczegh Géza, jogtudós 2010 januárjában bekövetkezett átlényegülése óta Nagykaposról, a szülőhelyéről is sugározza szellemiségét a magyar világba – ezt a csak emberi forrásból eredő, nem megújuló, hanem folyamatosan termelődő energiát. Akárcsak a huszadik század egyik legnagyobb írója, az egyetemes és magyar műveltség eltulajdoníthatatlan része, Márai Sándor, aki esetében ugyancsak lényegtelen, merre élte életét, mert sugárforrása Kassáról ered.
> Nehéz megmondani, mikor kezdődött és ki kezdte a Kárpát-medencei népek közötti megbékélést. Lehet, hogy Árpád-házi királyainkat illeti az elsőbbség, akik a magyarok ellen harcoló és Magyarországba időnként betörő jászokat, besenyőket, kunokat letelepítették az országban, és a békés együttélés, a megbékélés jegyében kollektív, önigazgatási jogokkal ruházták fel őket.
> A mai valóság alapján a közösséggé érlelődés közötti különbségek elhanyagolhatók. A létezőt tekintve lényegtelen, hogy ezer éve vagy száz éve létező-e. A „van” parancsa nem írható fölül, legfeljebb kiegészíthető a „hogyanra” adandó válasszal. A „miért” azonban nem csupán mellérendelt kérdés. Az erre keresendő felelet szüli a legtöbb vitát.
> Tudatosítanunk kell, hogy a második nagy világégés, a második világháború okait a 17. századig visszamenően a korai és a késői abszolutizmus eszmeiségében, hatalmi, nemzet-hatalmi és államhatalmi törekvéseiben, a nyugat-európai nemzeti felsőbbrendűség-tudat kialakulásában kell keresnünk.
> Számtalanszor elmondtam korábbi pártpolitikusi minőségemben is, hogy rossz irányba haladunk (1994 tavasza óta). A kevélyeknek nem volt rá fülük, hogy meghallják.
> Amit a politika elrontott, önmaga nem tudja helyrehozni szervezett társadalmi háttér nélkül. De csak abban a társadalmi szervezettségben bízhatunk, ami be van ágyazódva a mindennapjainkba, aminek gyökerei és léte napi, emberi kapcsolatainkkal függ össze, még akkor is, ha gyarló, ha naponta zsarolják.
> Először a közösségnek kell talpra állnia, hogy át tudja alakítani a politikáját.
> Végiggondoltam, hogyan lehetne elindítani egy felvidéki magyar újraépítkezési programot. Egyértelműen a civil szervezeteken keresztül lehetséges ez, mert amit a politika elrontott, ugyanaz a politika nem tudja helyrehozni. Ezt csak új erőkkel lehet elkezdeni. De ez csak akkor lehetséges, ha van hozzá pénzügyi háttér is.
> A civil szervezetek közéletet befolyásoló, véleményalakító, közhangulatot alakító szerepének a jelentősége szemmel láthatóan növekszik. Erre abból is lehet következtetni, hogy egyre kevesebben vesznek részt a politikai választásokon, egyre növekszik a pártpolitikából kiábrándultak tömege, egyre kevesebben kedvelik a pártpolitikai szólamokat, egyre kevesebben hisznek a közélet pártpolitikai szereplőinek, még akkor is, ha nem adtak rá okot.
> A politikai pártoknak kellene az arculatukat és gondolkodásukat civilre módosítaniuk, vagy a civil szervezeteknek kellene több közéleti szerepet vállalniuk. A Kárpát-medencei magyarok minden közösségére vonatkozik ez a tanulság, beleértve Magyarországot is.
Folytatjuk…
Összeállította: BA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”54899″}
