A SZAKC és a Széchenyi Társaság közösen indított „Versailles 100 év távlatából” című előadássorozatának utolsó előtti programjára 2021. szeptember 9-én került sor Sátoraljaújhelyen, ahol a rendezvénynek a Magyar …
Jandura Péter
-
-
A koronavírus-járvány utáni európai összefogásra és a gazdaság újraindítására szólított fel Ferenc pápa a pozsonyi elnöki palota udvarán mondott beszédében hétfőn a szlovákiai politikai vezetők, a diplomáciai testületek …
-
Ünnepélyes keretek között került átadásra a zselízi Magyar Ház történelmi, Sacher-pincéje 2021. szeptember 10-én. A rendezvényt több jeles személyiség is megtisztelte jelenlétével, a szalagot Potápi Árpád János nemzetpolitikáért …
-
A Százak Tanácsa Kovátsné Dr. Németh Máriát – akinek tevékenysége ezer szállal kötődik a komáromi Selye János Egyetemhez – a Haza Embere kitüntetéssel díjazta. Kováts Németh Mária a …
-
A Különleges Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ragaszkodni fog ahhoz, hogy a bíróság ténylegesen letöltendő szabadságvesztést szabjon ki több olyan vádlottra is, akik együttműködnek a hatóságokkal – jelentette ki Daniel …
-
Mindenki őrizze meg nyugalmát: csupán arról van szó, hogy közgyűlésezik az Összefogás, hogy elfogadják az egységpárt alapszabályzatát. Hogy aztán marad-e kő kövön a felvidéki magyar ugaron, arról a …
-
Szerintem
Klus a történelem legsötétebb időszakára emlékezik – épp csak annak egyetlen fénysugarát felejti el megemlíteni
A mai, szeptember 9-i szlovákiai holokauszt-emléknap kapcsán Martin Klus, a kisebbségek iránt érzett odaadásáról ismert szlovák külügyi államtitkár a kormány által tegnap elfogadott nyilatkozatra hivatkozva sajnálkozását fejezi ki …
-
Ha lesz migránshullám, akkor Szerbia és Magyarország közös erővel meg fogja állítani, megvédi Európát és Németországot – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, miután a Karmelita kolostorban fogadta …
-
Továbbra is érvényes a koalíciós szerződés – jelentette ki Igor Matovič, az OĽANO elnöke a Za ľudí hat képviselőjének távozását követően, akik az SaS-frakciójában folytatják parlamenti tevékenységüket. „A …
-
A Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület (Jókai Egyesület) ma délelőtt tartotta könyvbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatóját a Duna Menti Múzeum dísztermében, ahol az egyesület elnökségi tagjai, Keszegh Margit, Kustyán Ilona …

