Yodaka c. japán előadáson Máraisok
A kassai Márai Sándor Alapiskola 3 osztálya a Yodaka c. japán bábelőadásra látogatott a napközis tanító nénik kíséretében. A produkció vegyes emóciókat váltott ki mindnyájukból. ...
Önkéntes munka kompromisszum nélkül
Múlt hét végén a Szlovákia Magyar Cserkészszövetség fiataljai is igyekeztek szebbé és jobbá varázsolni környezetüket. Október 19-21. között Felvidék-szerte több projekttel...
Egyre népszerűbbek a regionális autós matricák
Már 11 régió számára gyárt autós matricát a Fontos vagy! mozgalom. Hamarosan tovább bővül a kínálat. A Felvidék.ma megkeresésére Boldoghy Olivér nyilatkozott. ...
Kovács László történésszel Szemtől szemben
Az STV 2 csatorna Szemtől szemben című műsorának pénteki, október 19-i adásának Kovács László történész, nyugalmazott somorjai gimnáziumi igazgató lesz a vendége. Kovács...
Élelmezési világnap 2012 – rögtönzött ételbemutató
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO Rómában ülésező konferenciája 1979-ben magyar határozati javaslat alapján nyilvánította élelmezési világnappá október 16-át. ...
I. Ekeli Öröm Pörkölt Főzőverseny
2012. október 13-án, szombaton került sor az I. Ekeli Öröm Pörkölt Főzőversenyre. A szervezők – a CSEMADOK, az MKP, a VIA...
Szaporodnak az extrémista bűncselekmények
2010-ben 114, 2011-ben már 242 faji indíttatású vagy extrémista bűncselekményt tartott nyilván a belügyminisztérium, de megszaporodtak az ilyen jellegű tömeges tiltakozó akciók is. ...
Felvidéken jártak a Kethano Drom roma magazin szerkesztői
A Budapesten megjelenő Közös Út - Kethano Drom roma magazin szerkesztői Felvidéken jártak, és megállapodást kötöttek a Felvidék.ma hírportál szerkesztőségével egymás kölcsönös tájékoztatásáról. ...
Lelkünk rezdülései
Különleges kiállítás nyílt az ipolysági Simonyi Lajos Galériában. „Lelkünk rezdülései" címmel a nagykürtösi járásban fekvő Csalár-Kürti Szociális Otthon klienseinek munkáiból szerveztek kiállítást. ...
Párkányban találkoznak a „Felvidéki szlovák–magyar értelmező szótár” kedvelői
A legkedveltebb közösségi portálon – a Facebookon – mára több mint háromezer tagot számlál az a nyilvános csoport, mely a felvidéki magyarok által használt...
Őszi ízek Jabloncán
Igazi verőfényes napsütés, amolyan indiánnyár volt október 6-án, amikor Jabloncán megrendezésre került a helyi Csemadok által az "Őszi ízek Jabloncán" avagy "Süssünk, főzzünk barátainkkal"...
Esztergomban együtt tüntettek a magyar és szlovák szakszervezetek
Az IndusriALL ipari szakszervezeti világszövetség meghirdetett akciónapjához csatlakozva magyar és szlovák szakszervezetek képviselői vasárnap együtt tüntettek. A szakszervezetek Mária Valéria híd...