Fico csendben adót csökkent
Az adó mértéke továbbra is 19 százalékos marad, és a járulékok mértéke sem csökken, a fizetési szalagon mégis nagyobb összeg jelenhet majd meg márciustól: a...
Máris nyűg az egy- és kétcentes Szlovákiában
Egy hónappal az euró bevezetése után azt fontolgatják Szlovákiában, hogy korlátozzák az új pénz legkisebb érméinek, az egy- és kétcenteseknek a használatát. Sőt, egyre...
A magyar gazdaság kudarca, hogy Szlovákia előbb vezette be az eurót
Az euró mielőbbi bevezetését szorgalmazta Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke a Fidesz által rendezett budapesti konferencián. A szakember szerint ehhez...
Fico protekciót adna a szlovák vállalkozóknak
Robert Fico szlovák miniszterelnök úgy véli, hogy a szlovák gazdaságot a jelenlegi válság idején nagy állami beruházásokkal kellene támogatni, amelyben előnyt élveznének a...
Fico előnyben részesítené a szlovákiai vállalkozókat
Robert Fico azt szeretné, hogy a jelenlegi válságban a kormány nagy állami beruházásokkal segítse a szlovák gazdaságot, és a megrendeléseknél előnyben részesíthesse a...
Meddig tart a szlovák csoda?
A tavaly novemberi előrejelzéseit jelentősen korrigálva, január 20-án tette közzé legújabb, az európai gazdaságról szóló prognózisát az Európai Bizottság. A brüsszeli jelentés szerint...
A válság ellenére tartják az ütemet Szlovákiában
Szlovákia tartja az idei évre vonatkozó gazdasági növekedési prognózisát - mondta el Maroš Kondro, a szlovák parlament gazdasági bizottságának elnöke. Kondro és az...
Mihók: Gazdasági recesszióra nem kell számítani
Szlovákia a szerencsésebb országok közé tartozik, mert bár a világválság az országot sem kerüli el, de gazdasági recesszióra nem kell számítani - legalábbis...
Recesszió és válságkezelés Európában
Európa szerencsésebb országaiban nemcsak a gazdaságélénkítő csomagok sora, hanem politikai és társadalmi egyetértés is segíti a krízisből való kilábalást. A végeken viszont a megszorítások...
Rekordalacsony a polgárok gazdaságba vetett bizalma
A hazai cégek és fogyasztók gazdaságba vetett bizalma januárban rekordalacsony szintre süllyedt: 79,1 százalékra a decemberben mért 82,2 százalékpontról. Az adatokat ma tette közzé...
Árampiac: feltámadt Csehszlovákia
Idén, az év második felétől összekapcsolják Csehország és Szlovákia árampiacát. A két ország hatóságai egyszerűsítik a határon átnyúló együttműködést - írja a Világgazdaság. ...
Gyorssegélyt fogadott el a kormány
A szlovák kormány szerdán jóváhagyta azt a 332 millió eurós segélytervet, amely a gazdasági lassulást hivatott ellensúlyozni – közölte Robert Fico kormányfő. ...