Varázserdő – beiratkozási program Ipolyságon
Január 31-én, immár harmadik alkalommal rendezte meg az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola (FF KIKI) a „Varázserdő" nevet viselő beiratkozási programját. ...
Balázsolás Zselízen
Vasárnap, január 27-én a művelődési otthonban került sor a beiratkozások alkalmából megrendezett műsoros délutánra, melyet a zselízi alapiskola és Cimbora óvoda közösen szervezett. ...
Bizonyítvány helyett kivonat, egy nap félévi szünet
Ma ér véget a 2012/13-as tanulmány év első fele az iskolákban. Nem bizonyítványt, hanem csak értesítőt, egyfajta "kivonatot" kapnak az alapiskolás és középiskolás diákok,...
Döntő választás előtt
(+Felhívás) Január 30-ig lehet jelentkezni az "Ön kigondolja, mi megvalósítjuk" programigényre is. A képen látható óriásplakáttal Felvidék szerte találkozhatunk, mintegy kéttucatnyit helyeztek ki, hogy felhívják a...
Ülésezett a Szlovákiai Magyar Ösztöndíj Tanács
2013. január 24-én Komáromban megtartotta soros ülését a Szlovákiai Magyar Ösztöndíj Tanács, mint Előértékelő Bizottság. Az ülésen jelen volt a Szlovákiai...
Kisebbségben – beiratkozás
Lejko Olga mokcsamogyorosi olvasónk versben küldte el szerkesztőségünknek gondolatait a beiratkozás kapcsán. Alább Kisebbségben - beiratkozás című versét közöljük: Kisgyermekünket ne...
A pedagógusok márciusban folytathatják a sztrájkot
A stafétasztrákban részt vett pedagógusok egyelőre nem terveznek újabb tüntető megmozdulásokat. A jövőbeli aktivitásuk a szakszervezet vezetőségének döntésétől függ. "A stafétasztrájk...
Tóth János másodszor rektor
Ivan Gašparovič köztársasági elnök ma két személyt nevezett ki rektorrá. Tóth János újabb négy évig állhat a komáromi Selye János Egyetem élén. ...
Balog Zoltán miniszter Čaplovičcsal a Selye egyetemről is tárgyalt
Közös erőfeszítésekre tettek ígéretet a révkomáromi Selye János Egyetem (SJE) jogállásának megőrzése érdekében a magyar és a szlovák szaktárca vezetői csütörtökön, január 24-én Pozsonyban....
Kerekasztal: Nyomós érvek szólnak a magyar iskolák mellett
A Kerekasztal közlemény adott ki az iskolai beiratkozásokkal kapcsolatban. A téma kapcsán egy rövid videó is készítettek, melyben szintén arra keresik a választ, hogy...
Magyar gyereket a magyar iskolába
A szlovák óvodából jött gyerek nem előnnyel, hanem majdnem hogy hátránnyal indul az első osztályba. A szlovák iskolát végző magyar gyereknek többszörös kisebbséget kell...
A dunaszerdahelyi szakközépiskolások is ünnepeltek a Magyar Kultúra Napján
A dunaszerdahelyi Vásártéri Magán Szakközépiskola diákjai hagyományaikhoz híven idén is műsort készítettek a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Műsorukat Kosztolányi örökérvényű gondolataival...