Állampolgárság: Szlovákia nem biztosított jogorvoslatot a sértettek számára
Noha az alkotmánybíróság nem hozott érdemi döntést a szlovák állampolgárságuktól a Fico-féle ellentörvény értelmében megfosztottak ügyében, önmagában e tény is szerepel abban az érvrendszerben,...
A rimaszombati röpisek az élen, a hokisok a harmadik helyen
A hétvégén a rimaszombati női röplabdázók a csacai alakulatot fogadták, s mivel mindkét mérkőzésüket megnyerték, s az eddig élen álló kiszucaújhelyiek csak az egyik...
Sztakó Zsolt: Demokrácia az út szélén
PéldabeszédBajban van a demokráciánk! Igenis, a mi demokráciánk van bajban, ugyanis már a szó görög eredetije is azt jelenti, hogy az a demosz,...
Február 7-én népszavazás lesz a család védelméről
Andrej Kiska államfő kiírta a család védelméről szóló népszavazást. Szlovákia nyolcadik népszavazásának időpontja 2015. február 7-én lesz, közölte a TASR hírügynökség csütörtök délután. ...
Rákóczi Szövetség: Megmaradásunk záloga az anyanyelven szerzett tudás
Befejezéséhez közeledik a Rákóczi Szövetség Iskolai Beiratkozási Programja. A Felvidéken, Rozsnyó volt a beiratkozási program utolsó előtti helyszíne. A program decemberben Léván zárul. A...
Újabb párt a láthatáron – alakulóban a Szlovák Polgári Koalíció
Juraj Miškov független képviselő megvalósítja az álmát, és Szlovák Polgári Koalíció (SKOK) néven új pártot alapít. Miškov már az új párt bejegyeztetését is...
Madarász professzor kitüntetése az Óbudai Egyetemen
A Magyar Tudomány Ünnepe és az Óbudai Egyetem Napja alkalmából felemelő ünnepségre került sor az Óbudai Egyetemen, ahol Prof. Dr. Madarász László, a Kassai...
Juncker marad – Csáky szerint Európának stabilitásra van szüksége
Az Európai Parlament megtartotta posztján az Európai Bizottság elnökét, Jean-Claud Junckert. Az Európai Parlamentben november 27-én tartottak bizalmi szavazást a pár hete hivatalba...
Komárom: Kilenc és félmilliós beruházás előtt a KOMVaK Rt.
Jelentős beruházásra készül a komáromi vízgazdálkodási vállalat, a KOMVaK Rt., amely a környezetvédelmi minisztérium pályázatán 9 és fél milliós támogatást nyert el. A százszázalékos...
Ötmillió forintos gyorssegély a dél-komáromi római kori katonaváros feltárására
A magyar kormány ötmillió forintos gyorssegélyt biztosít a Komárom-Almásfüzitő árvízvédelmi projekt munkálatai során feltárt római kori katonaváros leleteinek konzerválására. Ezt L. Simon László, a...
Új felmérés: A felvidéki magyar iskolákban az 1. évfolyamot 3 775 elsős tanuló látogatja
A hivatalos hazai beiratkozás időpontjában (január 15. és február 15. között) 3 547 diákot írattak magyar tanítási nyelvű alapiskolába. Az SzMPSZ jelenlegi összesített adatai...
Nyugdíjasnap Kisgéresben
Az idén is megtartották a hagyományos Nyugdíjasnapot Kisgéresben november 23-án. Az ünnepségre a kultúrházban került sor, ahol a kedves vendégeket már várták a megterített...