Nyitra megye június 30-i leadási határidővel pályázatot hirdet a megyénkben működő járóbeteg-ellátást végző orvosi rendelők számára. Mint Orosz Örs közösségi oldalon olvasható bejegyzésében megfogalmazta: „Felhívásunk célja az általános …
Itt és Most
-
-
Itt és Most
Kisiskolák, nyelvhasználat, Krasznahorka és magyar adások is napirenden a nemzetiségi tanács ülésén
A szlovákiai magyar közösséget érintő oktatási, kulturális, nyelvhasználati és médiaügyek is terítékre kerültek kedden Pozsonyban, a Szlovák Kormány Nemzeti Kisebbségi Tanácsának ülésén. A testület ugyan nem döntéshozó szerv, …
-
Andrej Dankónak odaszúrt, Robert Fico felé bezárta az ajtót, az ellenzék felé pedig résnyire nyitva hagyta. Gubík László a Sme interjújában arról beszélt, hogy a Magyar Szövetség új …
-
A belügyminisztérium szerint javítani kell a nemzeti kisebbségek nyelvén folytatott hivatali kommunikációt. Együttműködési megállapodást írt alá a belügyminisztérium és a kisebbségi kormánybiztos hivatala. A megállapodás célja a nemzetiségek …
-
Európának erősebbnek és ellenállóbbnak kell lennie, a NATO pedig továbbra is Szlovákia és az EU biztonságának pillére – mondta a pozsonyi IDEB Defence & Security 2026 vásár és …
-
A Hlas-SD is azt javasolja, hogy lerövidíthető legyen népszavazással a parlamenti ciklus. A saját tervezetét ahhoz az alkotmánymódosítási tervezethez csatolná, amely jelenleg második olvasatban van a parlamentben, és …
-
Alexander Van der Bellen osztrák államfővel tárgyalt hétfőn a kormányhivatalban Robert Fico miniszterelnök. A gazdasági helyzetről és Fico moszkvai útjáról beszéltek – tájékoztatta a TASR hírügynökséget a kormányhivatal …
-
Nem került a Nyitra Megyei Önkormányzat képviselő-testülete elé Orosz Örs ügye: a mentelmi bizottság hétfői ülésén további jogi dokumentumok bekéréséről döntöttek. A Magyar Szövetség politikusa szerint az ellene …
-
Peter Pellegrini köztársasági elnök bízik benne, hogy Magyar Péter magyar kormányfővé választása után is folytatódnak a baráti és jó kapcsolatok Magyarországgal, és a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos kérdésekre is sikerül …
-
Júniusra napolták el a Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) besztercebányai kirendeltségén hétfőn elkezdődött, nagy figyelemmel kísért Tisztítótűz-ügy (Očistec) tárgyalását, amely egy bűnszervezet létrehozásának és működtetésének gyanújával foglalkozik a rendőrség és …

