Magyarországnak évente mintegy 8500 migránst kellene befogadnia, vagy pénzben – fejenként 20 ezer euró értékben – megváltania, és viselnie ezzel a legnagyobb terhet az új EU-s „migránskvóta-döntés” értelmében …
Kitekintő
-
-
A Szövetség a Közös Célokért társulás diákutaztatási programjában a lakszakállasi alapiskola, valamint a csicsói Gáspár Sámuel Alapiskola diákjai június 6-án Budapestre utaztak, ahol az Evangélikus Országos Múzeumot tekintették …
-
Az ipolynyéki Balassi Bálint Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és az ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskola tanulói tanulmányi kiránduláson vettek részt Szécsényben. A Szövetség a Közös Célokért társulás diákutaztatási programjában …
-
Jövő kedden adják át ünnepélyes keretek között a Magyarság Háza Galériát, mely egyben a galéria első, kossuthdíjasok című fotókiállításának a megnyitója is.
-
Az Európai Unió értékközösségként hivatkozik magára, miközben az egyetemes értékeket egyre inkább tagadja – jelentette ki Nacsa Lőrinc, a KDNP frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten. A kereszténydemokrata politikus a Christian …
-
Világszerte pesszimisták az emberek az energiaellátás jövőjét illetően, de Európában különösen borúlátóak a megkérdezettek – derül ki az EY nemzetközi tanácsadó cég tanulmányából. Az MTI-hez csütörtökön elküldött összefoglaló …
-
A Neue Zürcher Zeitung (NZZ) című svájci konzervatív lap interjút közölt csütörtökön Novák Katalin köztársasági elnökkel A szankciók többet ártottak nekünk, mint Oroszországnak címmel. Az államfő a koszovói …
-
A konferencia arra buzdítja az egyes plébániákat, lelkiségi mozgalmakat és egyházi csoportokat, hogy tegyék közösségi alkalmaik témáivá Ferenc pápa Magyarországon elhangzott gondolatait.
-
A 200 éve született Madách Imrére és Petőfi Sándorra emlékeznek Salgótarjánban az ünnepi könyvhéten, a csütörtökön kezdődő rendezvényen bemutatják a Palócföld című folyóirat Madách-emlékszámát is. Persikné Bakos Eszter, …
-
A partnerségi kapcsolatok megerősítését, az együttgondolkodást és a térség közös építését is elősegíti az az együttműködési megállapodás, melyet pár nappal ezelőtt ünnepélyes keretek között írt alá Balassagyarmat és …

