A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 1,6 százalékos magyar gazdasági növekedéssel számol az idei évre a tavalyi 0,5 százalék után, jövőre pedig 2 százalékos bővülést vár. A …
Kitekintő
-
-
Elkezdődtek a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei vitorlástáborai. Augusztus közepéig hat turnusban másfél száz diákot fogadnak. A Rákóczi Szövetség nyári programjainak immár 6 éve fontos részét jelentik a Kárpát-medencei vitorlástáborok, …
-
Az Európai Unió bővítése közös cél, és Észak-Macedónia jövője szilárdan az Európai Unióban van – jelentette ki kedden Szkopjéban António Costa. Az Európai Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy az …
-
Jelentős és történelmi jelentőségű kinevezést jelentett be a Szentszék: XIV. Leó pápa Maria Montserrat Alvaradót, az EWTN News elnökét és operatív igazgatóját nevezte ki a Vatikáni Kommunikációs Dikasztérium …
-
Európának saját ballisztikusrakéta-elhárító rendszerre van szüksége ahhoz, hogy az ukrajnai háború véget érjen – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden, reagálva arra az összehangolt, súlyos támadásra, amelyet …
-
Kitekintő
Több ezer középiskolás kapcsolódik be a Rákóczi Szövetség Nemzeti Összetartozás Napi programjaiba
A Rákóczi Szövetség június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján 60 Kárpát-medencei középiskola 1000 diákjával együtt emlékezik és ünnepli nyelvünk és kultúránk megmaradását a sátoraljaújhelyi Rákóczi Táborban és a …
-
A belga kormány hétfőn közölte, hogy megszigorítja az Európai Unión kívülről érkező hallgatók tanulmányi és tartózkodási feltételeit annak érdekében, hogy megakadályozza a rendszerrel való visszaéléseket. Az új szabályok …
-
Kitekintő
Kárpát-medencétől Victoriáig – közösségi térkép készült Melbourne és Victoria magyarságáról
A Victoria államban élő magyarok egy közös térképen jelölték meg, honnan érkeztek családjaik a Kárpát-medencéből, illetve hol élnek ma Ausztráliában. A „Kárpát-medencétől Victoriáig” közösségi térképes kezdeményezés a nemzeti …
-
A kisebb nemzetek csak úgy tudnak érvényesülni, ha szorosan összetartanak, és nem fognak függeni a nagy nemzetektől – jelentette ki Petr Pavel cseh köztársasági elnök vasárnap a közép-csehországi …
-
A tavaszi időszakban Budapest volt a legnépszerűbb belföldi úti cél, míg a nyári előfoglalások alapján Siófok, valamint a balatoni és fürdővárosi települések iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés – …

