Június második hetében immár tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Több mint szomszéd magyar kulturális hetet Pozsonyban. A hét programjai a kölcsönös megismerést, az értékek bemutatását, illetve a közösség …
Művelő
-
-
A 2014-ben hivatalosan bejegyzett Szlovákiai Civil Becsületrend Polgári Társulás idén 11. alkalommal hívta Komáromba ünneplésre, emlékezésre és az általa alapított díj átadására az érdeklődőket, a díj idei kitüntetettjeit …
-
Bokor Klára, a közelmúltban fiatalon, rövid és súlyos betegségben elhunyt szőgyéni újságíró, író, világutazó emlékére hirdették meg barátai, munkatársai azt az irodalmi, kommunikációs pályázatot alapiskolás diákok részére, melynek …
-
A Lévai Regionális Művelődési Központ idén már tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a nemzetközi fotográfiai fesztivált. A Lévai Fotográfiai Napok keretében szlovákiai, magyarországi, lengyelországi és csehországi fotóművészek alkotásai kerültek …
-
A címben szereplő dalciklus Robert Schumann örökbecsű alkotása. A német zeneköltő Adalbert von Chamisso német polihisztor, költő, természettudós versére komponálta a művet. „Mióta láttam őt, vaknak hiszem magam” …
-
A Szenczi Molnár Albert Alapiskola újra indításának hetvenötödik évfordulójára emlékeztek május 21-én Szencen. Megható ünnepséggel emlékeztek az elmúlt hét és fél évtizedre, kiemelve, hogy a magyar oktatás újra …
-
Huszonöt tanintézmény tehetséges tanulóinak több száz pályaműve érkezett be az idén harmincnegyedik alkalommal meghirdetett Pueri Fabri Regionális és Nemzetközi Gyermekrajz Pályázatra. A kiállítással egybekötött eredményhirdetésre az Ipolybalogi Művészeti …
-
Meghirdette A Szakkör program 2026/2027-es évadát a Nemzeti Művelődési Intézet. Az öt éve működő kezdeményezés célja, hogy kreatív kézműves foglalkozásokon keresztül erősítse a helyi közösségeket, segítse a népi …
-
Május 19-e a jövőben a Felvidéki Magyar Fiatalok Napja lehet. A kezdeményezést Királyhelmecen, a Bodrogközi Magyar Közösség Házában jelentették be, ahol felvidéki magyar közéleti szereplők, civil szervezetek képviselői, …
-
Május 20-án jubileumi hangulatban rendezték meg Nyitrán a Katedra Irodalomverseny 30. országos döntőjét. A nagy múltú megmérettetésnek a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara és Pedagógiai Kara …

