Március 23-án, szerdán adták át ünnepélyes keretek között a magyar kormány támogatásával megépített Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontot Szepsiben, mely évtizedek óta a Felvidék legnagyobb magyar oktatásügyi beruházása. …
Régió
-
-
A 63 megyei fenntartású középiskola közül eddig kilencbe vettek fel Ukrajnából érkezett diákokat Kassa megyében. Szerdáig összesen 33 diák jelentkezett, közülük 26-ot már felvettek – tájékoztatott a megyei …
-
A fenti címmel rendez futóversenyt április 9-én Ipolyság városa az ipolysági székhelyű Szokolyi Alajos Olimpiai Klubbal együttműködve. A hagyományteremtő kezdeményezés célja a városban és a környékén élők megmozgatása, …
-
A szégyenletes beneši törvények miatt meghurcolt és kitelepített felvidéki magyarságra való emlékezés jeléül avattak emléktáblát a bátorkeszi római katolikus templomban Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyesének ünnepén. …
-
Régió
Az Ércbányák állami vállalat büntetőfeljelentést tesz a Sajó folyó szennyezésével összefüggésben
Peter Žitňan, az Ércbányák állami vállalat igazgatója elutasítja a kötelességmulasztás vádját. Elmondása szerint hatékony és könnyen megvalósítható megoldást keresnek a kialakult helyzetre. „Szeretnénk, ha alaposan kivizsgálnák, hogy ki …
-
A Csemadok Nemesradnóti Alapszervezete immár hagyományosan megszervezi március 20-án a Kossuth-emléknapot.
-
A falu első írásos említésének 750. évfordulója alkalmából kopjafaállítással emlékeznek a csábiak. Az ünnepélyes keretek között március 20-án leleplezett kopjafa az első ilyen jellegű emlékhely az Ipoly menti …
-
A disznóvágás régen nem csak egy egyszerű esemény volt, mely abban merült ki, hogy megölnek egy állatot, azt feldarabolják, és elteszik a kamrába, padlásra. Nem. A disznóvágás ünnep …
-
A Szövetség Komáromi Helyi Szervezete megalakulása után azonnal elkezdte az önkormányzati választásokra való felkészülést. A Szövetség képviselői minden partnerrel nyitottak az együttműködésre, aki egyetért a párt célkitűzéseivel: a …
-
Régió
A gasztronómia és az irodalom Gömör-Zemplén megyében című Interreg-projekt nyitórendezvényét tartották Rimaszombatban
A Magna Festum Polgári Társulás vezető partnerként sikeresen pályázott a Via Carpatián keresztül az Interreg Kisprojekt Alapba. A nyitórendezvényre a koronavírus-járvány miatt csak most kerülhetett sor, melyet egy …

