A tavaszi, kora nyári időszakban sorra tarják a tisztújító konferenciáikat a Csemadok területi választmányai. Június 20-án a Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya tartotta meg a közgyűlését. Másnap a Csemadok …
Régió
-
-
Szent Iván éjjeléhez kötődve idén is három ipolysági udvaron csendült fel az énekszó június 21-én este. A nagysikerű Szentiváni kóruséj esemény minden helyszínén egy-egy kórus, énekkar mutatkozott be. …
-
Hat évvel ezelőtt, közös összefogással megépült a Kürt és Szőgyén községeket összekötő 9,3 kilométeres tanösvény, mely a Mária Úton, a Márianosztrát és a Máriavölgyet összekötő Pálosok Útja elnevezésű …
-
Mint már beszámoltunk róla, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, Magyarország pozsonyi nagykövetsége és kassai főkonzulátusa közreműködésével, 100 példányt adományoz országszerte oktatási és kulturális intézményeknek a „Szlovákia – A történelmi …
-
A párkányi Vadas Termálfürdő medencéi az újbóli mintavételig és azok kiértékeléséig zárva maradnak. Erről az Érsekújvári Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) döntött pénteken. Az üdülőhelyen tartózkodó vendégek számára a …
-
Az első kombájnok már munkába álltak a földeken, és Dél-Szlovákia egyes területein már elkezdték az idei termés learatását. Jelenleg kísérleti jelleggel aratnak, hogy a gazdák meggyőződhessenek a gabona …
-
Közös nyilatkozatot írt alá közel harminc település polgármestere Dél-Szlovákiában, a térség közúthálózatának régóta megoldatlan, elhanyagolt állapota miatt, amely – úgy vélik – közvetlenül veszélyezteti a lakosság biztonságát. Együttműködésük …
-
Ján Krtík, Léva város polgármestere, Nyitra megyei képviselő volt a Reviczky Ház vendége. Az est házigazdája Urbán Zoltán, a Reviczky Társulás elnöke volt. Ján Krtík rövid köszöntőjében megköszönte …
-
A Juhász Gyula Irodalmi Színpad József Attila-estjének keretei között adták át ünnepélyesen a Rákóczi Szövetség könyvadományát a Csemadok Lévai Alapszervezete részére. A magyar szerzők művei, szépirodalmi és irodalomtörténeti …
-
Tornalja városában, valamint a közép-szlovákiai régió déli részén fekvő több községben is életbe lépett az ivóvíz más célokra történő felhasználásának tilalma. Az intézkedés oka a megnövekedett, egyszeri vízfelhasználás, …