Augusztus 15-én, szombaton felavatták a nagykaposi Magyar Közösségi Ház egy újabb látványosságát, a Ferencvárosi tornaklub csapat és szurkolói relikviákból álló gyűjteményének Fradi-emlékszobáját. A jövőben már nemcsak a helytörténet …
Régió
-
-
Szombaton megsemmisítik azt a folyami aknát, amelyet a Komáromi járásban, Dunamocs község kataszterében találtak a Dunában. A hírt a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság is megerősítette. A rendőrség készenléti alakulatának …
-
Mozgalmas, élményekben gazdag hetek állnak a rakottyási közösség mögött. Rencsok János polgármester vezetésével a nyár folyamán két tábor is várta a gyermekeket. A természetközeli kikapcsolódás, a hagyományőrzés, a …
-
Augusztus 10. és 14. között református napközis tábornak adott otthont a Bátkai Alapiskola. A tábort a helyi református gyülekezet szervezte, és a hét folyamán mintegy harminc gyermek vett …
-
Több mint félmillió euróból újíttatta fel Nagyszombat megye a nemeskosúti (Košúty) felnőttek szociális otthonának tetőszerkezetét. A beruházással biztonságosabbá vált az épület, javult a hőkomfort, és csökkent annak energiaigénye …
-
Új program indul a kulturális és kreatív szektor szereplői számára Kelet-Szlovákiában. A FLUX az első kerületi művészeti akcelerátorként – vagyis intenzív szakmai és üzleti fejlesztőprogramként – vizuális és …
-
Péntek délelőtt hivatalosan is átadták Komárom új pumpapályáját a Vág-híd mellett. Az augusztus 14-i megnyitóra sokan érkeztek, különösen sok gyerek és fiatal próbálta ki az új létesítményt. A …
-
Régió
Javult a helyzet az ivóvízellátásban Komáromban és környékén, de továbbra is fontos az óvatosság
Komáromban és a környező településeken az elmúlt napokban jelentősen javult az ivóvízellátás helyzete. A takarékos vízhasználatra vonatkozó intézkedések és felhívás eredményesnek bizonyultak: a napi vízfogyasztás mintegy ötödével csökkent, …
-
Fülek városa 2025 őszétől valósítja meg az „Európai Önkormányzati Platform” elnevezésű nemzetközi projektet, amelyet a Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek (CERV) program támogat. A projekt több európai ország …
-
Új, 95 férőhelyes parkoló épül Komárom Singellő városrészében, a vasútállomás közelében. A beruházás célja a fenntartható közlekedés támogatása, ugyanakkor a projekt keretében a környék közlekedési infrastruktúrája is megújul. …

