Mint elhangzott, a szervezők hosszú távú célja, hogy Komáromban és környékén létrehozzanak egy olyan támogató rendszert, amelyek a gyermekvállalásra készülő szülőket a gyermekük fogantatásától kezdve a kisgyermekkorig (3 …
Régió
-
-
Az autóbusz a magyarországi Salgótarjánból reggel 7 órakor indul és a felvidéki Fülek, Losonc és Lónyabánya városokban is fel lehet rá szállni. Délután 15:30-kor indul vissza a Chopok …
-
Két előadással emlékezett meg ma délelőtt a Selye János Egyetem névadójáról, a huszadik század orvostudományának világviszonylatban is kiemelkedő alakjáról. A Selye János tiszteletére megrendezésre kerülő emléknap meghívott előadói …
-
Az alapszakasz rossz befejezése után a rájátszást is rosszul kezdte a somorjai női kosárlabdacsapat, hiszen a rájátszás első meccsén a csallóköziek a bajnokság legjobb csapatától, a Rózsahegytől szenvedtek vereséget. …
-
Lassan három éve számoltunk be arról, hogy az akkor az FK Inter Pozsony U15-ös csapatában játszó csallóközcsütörtöki Méry Tamást, a somorjai Corvin Mátyás Alapiskola tanulóját az a megtiszteltetés …
-
Kölcsey Ferenc százhetvenöt éve, 1823. január 22-én tisztázta le nemzeti imánk, a Himnusz szövegét. Immár harminc éve a magyar kultúra napjaként ünnepeljük az évfordulót. Felvidék-szerte számtalan településen szerveztek …
-
További csapásokat ez a terület már nem bír el, azazhogy elbír, csak annak további 30 évig tartanak majd a következményei. Amit mi itt természetesnek tartunk: az ivóvizet, nem …
-
A Via Nova Gömör-Nógrádi szervezetei egy újabbal bővültek. A 2019-es évben elsőként a Via Nova ICS Domica-vidék Alapszervezet alakult meg, amely a tervek szerint tíz községből tömöríti majd …
-
A garamkövesdi székhelyű SZKALA Borászok és Szőlészek Polgári Társulás január 19-én tizennegyedik alkalommal hívta össze a történelmi Hont vármegye és Esztergom vármegye borászait és szőlősgazdáit az évnyitóként is …
-
Január 17-én több kiállítás megnyitásának is részese lehetett Pozsony városának művészetkedvelő lakossága. Egyik közülük este hat órakor került megnyitásra a Pozsony-óvárosi Contemporary Art Gallery-ben, a Lazaret utca 13-as …