Másodszor köszönt ránk március tizenötödike úgy, hogy nem ünnepelhetünk közösségben. Marad a médiában látható, hallható válogatás a jól bevált régi, és a karanténnal viaskodva készített új produkciók között, …
Duray Miklós
-
-
A Magyar Művészeti Akadémia Kováts Flórián Emlékérem díjban részesítette, valamint tiszteletbeli tagjává fogadta Duray Miklóst. A díjat évről évre olyan személynek ítélik oda, aki hivatásbeli vagy civil tevékenységével …
-
Méltó kitüntetett méltó helyen – ez a tudósító első gondolata, amikor belép a Pesti Vigadó gyönyörű reneszánsz épületébe. Sorra érkeznek a Magyar Művészeti Akadémia tagjai, akik természetesnek veszik, …
-
Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök is köszöntötte Duray Miklóst, a Szövetség a Közös Célokért társulás tiszteletbeli elnökét – a felvidéki magyar közélet ikonikus alakját, aki …
-
A kitelepítettekre és Apponyi Albertre emlékezett Potápi Árpád János július 23-án Félben és Éberhardon a nemzeti összetartozás éve alkalmából. A Felvidék több településéről telepítettek ki magyarokat Bonyhádra és …
-
Egy varázslatos évszámot, 2020-at írunk ebben az évben. Ez Trianon századik évfordulója, de hasonlóan varázslatos évszám lesz ezertíz év múlva (3030), amikor Trianon 1110 évfordulójára emlékezünk, és éppen …
-
Köztünk jár egy legenda, aki háromnegyed évszázaddal ezelőtt látta meg a napvilágot. Kevés közéleti személyiségről készítenek még életében filmet, róla igen (Koltay Gábor: A szabadság ára). De nem …
-
Sok mindent elárul az ember jelleméről, amikor azt mondja, sem Ferenc József császárral, sem Gustáv Husák államfővel nem fogott volna kezet. A Felvidék.ma portált is működtető Szövetség a Közös …
-
Hol vannak már azok az idők, amikor élőláncot alkottak a bősi töltésen a csallóközi magyarok és Duray Miklós ölre ment az oda kivezényelt rendőrök főnökével… Hol vannak azok …
-
Volt egyszer egy felvidéki magyar esszéista, közíró, Fábry Zoltán. Észak-Magyarországon született 1897-ben a Szepes vármegye déli határán fekvő, mánta németek és magyarok által lakott Stószon. Itt, a szülőhelyén …