A Kárpát-medencei lovas programok támogatásával, a lovas kezdeményezések hálózatának megszervezésével erősíteni kell és vissza kell helyezni a világ élvonalába a magyar lovas kultúrát – hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért …
Potápi Árpád János
-
-
Kiemelte, augusztus 20-a a nemzeti összetartozás napja is, hiszen bennünket magyarokat összeköt, annak ellenére, hogy különböző országokban élünk, de arra gondolunk, hogy egykor egy országnak voltunk a lakói, …
-
„Mi mindig nemzetben gondolkodunk. Arra törekszünk, hogy az egységes nemzettudatot tudjuk erősíteni” – hangsúlyozta a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány nyári táborában rendezett …
-
Múltidéző
Potápi Árpád János: a bukovinai székelyek a nehéz körülmények ellenére is képesek voltak megőrizni identitásukat
A bukovinai székelyek hitüknek és a nemzethez ragaszkodásuknak köszönhetően a nehéz körülmények ellenére is meg tudták őrizni identitásukat – hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton a Tolna …
-
Kitekintő
Semjén Zsolt: soha nem kértünk olyat az utódállamoktól, amit ne biztosítanánk a magyarországi kisebbségek számára
A magyar kormány soha nem kért olyat a trianoni utódállamoktól, amit ne biztosítana a Magyarországon élő kisebbségek számára, ezért most is azt kéri, hogy ők is ugyanezt biztosítsák …
-
A programmal magyarországi hetedikesek utazhatnak a szomszédos országok magyarlakta területeire.
-
Kitekintő
Potápi: Magyarországon 1990 óta politikai stabilitás van, ez segíti a határon túli közösségeket is
Hangsúlyozta, ennek alapja az, hogy a Fidesz-KDNP egységes magyar nemzetben gondolkodik, és ezt az egységes magyar nemzetet akarják tovább erősíteni az élet minden területén.
-
Kitekintő
Potápi: Magyarország és az ország gazdasága is profitál azzal, ha egységes Kárpát-medencei vállalkozói tér jön létre
A magyar gazdaságot erősíti a Kárpát-medencei Magyarországon kívüli vállalkozói réteg – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken Mezőkövesden a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozók IX. Találkozóján. Mint mondta, a …
-
Itt és Most
Közel kétezer külhoni szervezet nyert támogatást az Együttműködő Nemzet Program keretében
Közel kétezer külhoni szervezet nyert támogatást a Nemzetpolitikai Államtitkárság által meghirdetett Együttműködő Nemzet Program „Külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek, eszközbeszerzéseinek, valamint programjainak és rendezvényeinek támogatása” című pályázati kiírás keretében …
-
Kitekintő
Potápi Árpád János szerint fontos az egységes gondolkodás minden magyarságot érintő kérdésben
Fontos, hogy egységesen gondolkozzunk szinte minden kérdésben, ami a magyarságot érinti – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Fiuméban (Rijeka), a Kárpát-medencei nemzetpolitikai kerekasztal …