A két vonat Budapestről egy tizenhat kocsiból álló szerelvényként indult Erdélybe. A csaknem fél kilométer hosszú vonatot Szent Mártont ábrázoló mozdony húzza, és mintegy 1200 zarándok utazik rajta.
Pünkösd
-
-
A felsőjányoki vinotékában „nyitott pince” napot tartanak a pünkösdi ünnepek alkalmából a Balatonfüred-Csopaki borvidék és a szlovákiai borvidékek kiváló bortermelőinek boraival 2016. május 13-án és 14-én. Pénteken, május …
-
Szeretettel várnak a május 15-i szentmisén a közös ünneplésre minden jószándékú embert, a pozsonyi katolikus közösség tagjait, köztük az egyes imacsoportok, lelkiségi mozgalmak, ifjúsági csoportok, énekkarok tagjait, a …
-
A legfelsőbb hatalom is a gútaikkal volt pünkösdvasárnap. Kitartó, közel egyhetes esőzés után vasárnap virradóra megszűnt az égi áldás.
-
Bény község az egykori Esztergom vármegye települése leginkább a 10-12. században épült körtemplomáról (rotundáról) és a román stílusú kéttornyú templomáról ismert a hazai és magyarországi turisták előtt.
-
Pünkösdi Balassi-koncertet tartottak pénteken délután a Belvárosi (Pesti) Ferences Templomban, ahol Balassi zenébe foglalt versei mellett a 16. századi magyar költő által ihletett művek is elhangzottak. Balassi Bálint …
-
Pünkösd változó ünnepeink egyike, a húsvétot követő ötvenedik napra esik.
-
Az őseik hitéhez, a nemzetükhöz és az anyanyelvükhöz való hűségre buzdította Jakubinyi György gyulafehérvári érsek a csíksomlyói búcsúba érkezett hívek százezreit, akik közt több száz felvidéki is van a …
-
A Szentlélek eljövetelét a közszolgálati csatornák méltósággal ünneplik. A palettán szentmisék és a jeles naphoz illő műsorok szerepelnek.
-
Teljes búcsúval járó, vagyis az ideigtartó büntetéstől, a „tisztítótűztől” megszabadító pápai áldásban is részesülnek az idei csíksomlyói búcsú zarándokai abból az alkalomból, hogy idén 500 éves a csíksomlyói …

