A hatalmas hőség és szárazság miatt idén gyengébb gabonatermés várható, bár még csak az aratás elején tartunk, így pontos számokat nem lehet mondani – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján …
Robert Fico
-
-
A szlovák kormány V4-es elnöksége alatt a nemzetközi jog következetes betartásának alapelvét akarja szem előtt tartani. Fontosnak tartja azt is, hogy az országok tiszteletben tartsák az utat, amelyet …
-
Robert Fico miniszterelnök szerint Szlovákia nem csatlakozhat azokhoz a kezdeményezésekhez, amelyek katonai hitelek révén finanszíroznák Ukrajna védelmi kiadásait. A kormányfő erről a Szlovák Rádió „Sobotné dialógy” című műsorában …
-
Itt és Most
Magyar Péter munkacsoport létrehozásáról állapodott meg Robert Ficóval a Beneš-dekrétumok ügyében
Magyar Péter magyar miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy Robert Fico szlovák kormányfővel megállapodott egy munkacsoport létrehozásáról, amely a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos vitás kérdésekkel foglalkozna. Emellett kétoldalú találkozókra is sor kerülhet. …
-
Robert Fico szlovák miniszterelnök ma a lengyelországi Gdańskba utazott, ahol részt vesz az Ukrajna háború utáni újjáépítésével foglalkozó nemzetközi konferencián. A hírről a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának sajtóosztálya tájékoztatott. …
-
A visegrádi együttműködés (V4) országai visszatértek a gyökerekhez és megegyeztek abban, hogy a történelmi jelentőségű csoport keretében minden eddiginél szorosabban dolgoznak együtt – olvasható az országcsoport gödöllői csúcstalálkozóját …
-
A Visegrádi négyek (V4) országai kellőképpen bölcsek ahhoz, hogy csak olyan témákat vegyenek elő, amelyek összekötik őket – jelentette ki kedden Gödöllőn Robert Fico a V4-es kormányfői találkozó …
-
Gödöllőn találkoznak a visegrádi országok (V4) kormányfői június 23-án délután. Magyar Péter magyar miniszterelnök a Grassalkovich-kastélyban fogadta Andrej Babiš cseh-, Robert Fico szlovák- és Donald Tusk lengyel kormányfőt. …
-
Itt és Most
Danko elvárja a kormányfőtől, hogy csak akkor tárgyaljon Zelenszkijjel, miután Ukrajna leszámolt a Bandera-kultusszal
Andrej Danko, az SNS elnöke, a parlament alelnöke felszólította Robert Fico (Smer-SD) kormányfőt, hogy addig ne kezdjen tárgyalásokat Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, amíg Ukrajna egyértelműen meg nem oldja …
-
Csütörtök este a parlament képviselői 78 támogató vokssal bizalmat szavaztak a szlovák kormánynak, 54 képviselő ellene szavazott. Mivel ez volt az egyetlen napirendi pont, szavazással zárták a rendkívüli …

