Címke: Véradás
Ismét kihelyezett véradásokat szervez az érsekújvári transzfúziós szolgálat
Az önkéntes véradó egyetlen véradással három betegen segíthet. A levett vérből plazmakészítmény, vörösvérsejt- és vérlemezke-koncentrátum készül. A véradás a véradó egészségét is szolgálja, hiszen a kötelező tesztek elvégzése után nemcsak a vércsoportját ismerheti meg, a szűrővizsgálat kiterjed a különféle vírusok és betegségek kimutatására is.
Országszerte újraindulnak a kihelyezett véradások
A járványhelyzet enyhülésével a Szlovák Nemzeti Transzfúziós Szolgálat újraindítja a kihelyezett véradási alkalmakat. Mindemellett a szolgálat reagált az ukrajnai háborús helyzetre is. A Szlovák Vöröskereszttel karöltve humanitárius segítségnyújtásként indította el a Vércsepp Ukrajnáért elnevezésű önkéntes véradást.
Oltottak, oltatlanok és betegségen átesettek egyaránt adhatnak vért
Az immár közel két éve tartó járvány szinte az életünk minden területére kihat, meghatározta és megváltoztatta a szokásainkat, életvitelünket. Ez alól nem kivétel a véradás sem. Azonban a szigorított szabályok mellett tévhitek is nehezítik az életmentő folyadék önkéntes adományozását. A véradás így fokozottabb jelentőséggel bír – állítják a szakemberek is.
A lévai kórház várja az önkéntes véradókat
Az Agel cégcsoporthoz tartozó lévai kórházban várják az önkéntes véradók jelentkezését. Az elmúlt időszakban kritikus helyzet állt elő, szinte az összes vércsoportból hiány van...
Véradók világnapja – minden csepp számít
Június 14-e a véradók világnapja, ezen a napon mondunk köszönetet a rendszeres önkéntes véradóknak. Mint tudjuk, minden csepp vér számít, mellyel embertársaink életét menthetjük meg.
A beoltottak és a koronavírus-fertőzésen átesettek vére is életeket ment
A járványügyi óvintézkedések fokozatos enyhítése életünk számos területén jelent nyitás. A feloldott korlátozások eredményeként újra lehet kihelyezett véradásokat is szervezni. Ez jelentős előrelépés a véradományozók és a Szlovák Nemzeti Transzfúziós Szolgálat számára is. A vírushelyzet átalakította a véradás szabályzatát is, ám mindez a lényegen nem változtat: a 450 milliliter levett vér adományozásával több embertársunk életét menthetjük meg.
Emberséges tett az embert próbáló időkben
A közel egy éve tartó járványhelyzet alaposan megzavarta a véradási alkalmak megszervezését, az életmentő testnedv adományozását. A mobil véradóállomások nélkül csupán a kórházakban, illetve a Szlovák Nemzeti Transzfúziós Szolgálat egyes állomásain lehetséges a véradás. A megváltozott körülményekhez igazodva napi szinten várják a régi véradókat, illetve örömmel látják az új adományozókat is.
A nyári időszak végén fontosabbá válik a véradás
A nyári időszak végén is nagy jelentőséggel bír az önkéntes véradás. Ennek érdekében a Szlovák Nemzeti Transzfúziós Szolgálat folyamatosan szervezi a kihelyezett véradásokat.