30766

Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak Rimaszombatban október 23-án.

A Via Nova ICs és az MKP Rimaszombati Alapszervezete szervezésében Törköly József (1878-1938) ügyvédre, politikusra emlékeztek. Lévay Marek Adrienn Babits Mihály Áládás a magyarra című versével kezdődött a megemlékezés. A megjelenteket Bán Zoltán, az MKP Rimaszombati Járási Elnökség tagja köszöntötte. Törköly József felújított sírkövénél B. Kovács István, a Gömör-Kishonti Múzeum Egyesület elnöke mondott megemlékező beszédet.
B. Kovács István idézte Tököly József máig érvényes képviselői beszédét 1923-ból, majd a következőket fűzte hozzá. “A döntéshozóknak , pedig hagy ajánljam figyelmébe a fiatalokat, azért is mert az elmúlt évtizedek megkoptattak bennünket. Lehet, hogy a fiatalok sok dologban kevésbé tapasztaltak, lehet, hogy néhány dolgot nem úgy látnak ahogy a mi nemzedékünk látja, de adjuk meg még a tévedés lehetőségét is nekik, itt ugyanis előbbre másképp nem jutunk. Vagy új szemlélet lesz új emberekkel, következetes elvi politizálással , vagy nem adatik meg még egyszer 80 év , hogy 80 év után újra elmondjuk Törköly József szavait.”
Az örökbefogadott sírok történetét és az ifjúsági csoport további terveit Cziprusz Zoltán, a Via Nova ICs rimaszombati elnöke ismertette. Majd a szervezetek képviselői elhelyezték a megemlékezés koszorúit.
Törköly József (1878. 01. 01., Rimaszombat, † 1938. 04. 14., Rimaszombat) – ügyvéd, politikus, aki budapesti jogi tanulmányai befejeztével Rimaszombatban ügyvéd. Tagja volt a Függetlenségi 48-as pártnak, az államfordulatot követően pedig a Kisgazdapárt egyik megszervezője. 1925-ben a Magyar Nemzeti Párt elnökévé választották, 1925–1929 között a párt szenátora, 1929–1935 között képviselője, 1935-től 1937-ig pedig újból szenátora volt a prágai nemzetgyűlésben. 1937-ben egészségi okokból kivonult a politikából.

A megemlékezés a Fábry Zoltán sírkőnél, az 1956-os emlékkőnél folytatódott.
Fábry Zoltán rimaszombati sírkövénél Vörös Attila, a Bástya Egyesület elnöke ismertette a ifj. Fábry Zoltán a kommonizmus áldozatának, 51-ban kivégzett posztumusz ezredesnek a történetét. A megemlékezést megtisztelte jelenlétével Fábry Szabolcs, a Fidesz nagyvázsonyi elnöke, ifj Fábry Zoltán mártír unokája. Beszédében köszöntet mondott a Bástya Egyesületnek, a Gömör-Kishonti Múzeum Egyesületnek és a Kerecsen Motoros Egyesületnek, illetve a rimaszombatiaknak, hogy ápolják családja emlékét. Ünnepi beszédet mondott, s az 1956-os hősökre emlékezett Csirmaz Miklós, az MKP Rimaszombati Alapszervezetének elnöke, majd a megemlékezők az 1956-os emlékkőnél elhelyezték a koszorúikat. Közreműködött Foglár Gábor, a Via Nova Ics almágyi elnöke. A megemlékező gyülekezet tagjai mécseseket gyújtottak az 56-os mártírok emlékre, majd a Himnusz közös eléneklését követően gyertyát gyújtottak a lerombolt temető helyén is, ahol felvetődött, hogy emlékhelyet létesítsenek, illetve szobrokat állítsanak a rimaszombati születésű közéleti személyiségeknek.