30767

A Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) hétfőn megtartott rendkívüli pozsonyi közgyűlése elutasította a tervezett új önkormányzati finanszírozási rendszert, az úgynevezett adómixet.

A társulás elnöke, Jozef Dvonč azt is hozzátette, hogy a városok és falvak, különféle intézkedések meghozatalával hajlandóak kivenni részüket a közpénzek konszolidációjából, kb. 120 millió eurós nagyságrendben. Dvonč szerint az egyik lehetőség, amivel eleget tehetnének a követelményeknek a jelenlegi pénz újraelosztási-rendszer meghagyása lenne, azzal kiegészítve, hogy a fizikai személyek személyi jövedelemadójának kisebb része kerülne az önkormányzatokhoz. Aggodalmát fejezte ki azonban, hogy az adómix bevezetésével hosszú távon, a városok és falvak eszközeinek megrövidítésére kerülne sor. Mivel a nemzeti tanács az érintett törvénytervezetet már második olvasatba továbbította, a ZMOS a parlamentben igyekszik megállítani annak elfogadását.

CzA, Felvidék.ma