54029

Újabb mérkőzéseket játszit a hétvégén Felvidék válogatottja, május 30. és 31-én az Isle of Man szigetén egy négycsapatos torna keretében világbajnoki selejtezőn vesznek részt.

Isle of Man az Ír-tengeren fekvő sziget, a Brit-szigetek földrajzi középpontja. A csapat játékoskerete már a napokban nyilvánossá vált, és május 29-én pénteken útra kelnek a kis államba. A részletekről Nagy Dávid, a Felvidéki Labdarúgó Egyesület alelnöke nyilatkozott:

“Ez egy világbajnoki selejtező lesz és egyben egy jótékonysági torna is, mivel a bevetél a neuroblastómával küzdő gyerekeket segíti. A tornán négy csapat vesz részt. A mi águnkon Alderney sziget, a másik ágon pedig a hazai csapat Vannin és Panjab ellen játszik. A két győztes a döntőben találkozik. Repülővel utazunk Budapest – London, London – Douglas útvonalon, pénteken indulunk és hétfőn érkezünk haza. Sportemberek vagyunk, így máshogy nem állhatunk hozzá minthogy nyerni megyünk Isle of Man-re. Csapatunk viszont alakulóban van, új játékosok is jönne. Külön köszönet a bősi klubnak, hogy labdarúgóival is erősíthettünk. A csapat a szigeten megtekinti majd a hírhedt TT Races versenyt, és egy komoly programmal varjak a fiukat a szervezők. Az első célt már teljesítettük, a brit média megismerte a felvidék kifejezést!”

A “The Niamh Challenge Cup” – Isle of Man, VB selejtező tornán a következő játékosok képviselik Felvidéket:

Kapusok:

RENGEL Péter – OFC Russel Bős
MATUS Krisztián – DS liga
Hátvédek:
MATYI Attila – FC Szirénfalva
MOKÓCZI Tibor – FK Sárosfa
NAGY Márk – FK Slovan Duslo Vágsellye
SZŐCS László – OFC Russel Bős
JÁVORKA Bence – FKM Érsekújvár

Középpályások:

SZAKÁL Máté – FC Patas
PÁSZTOR László – FK Csehi
NOVOTA Zoltán – FK Sárosfa
HUGYIVÁR Ádám – FKM Érsekújvár
MÁCSADI Balázs – FC Hodos
PRISTÁČ Tamás – FC Szelőce
KÓSA Mihály – OFC Russel Bős

Csatárok:

JAKUS Tamás – DS liga
DALNOKY Attila – SK Bori
ZOLLER Dávid – SK Bori
MAGYAR András – DS liga

sportolunk.sk/Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”53709,53402,53392,52352,47298″}