A Cseperedő program résztvevői (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Egyre népszerűbbé válik a Cseperedő program a Felvidéken is, több városban és településen várják hétről hétre a kisgyermekes családokat, hogy egy közös programmal fejlesszék a csemetéjüket. 

A Cseperedő program keretében a Felvidék több településén tart előadást Pribránszki Marianna viselkedéspedagógus, nevelési tanácsadó. Április 4-én Szencen, a Szenczi Molnár Albert Alapiskolában járt a szakember. Előadás helyett Pribránszki Marianna azonban beszélgetett a szülőkkel, és minden anyuka hasznos tanácsokkal ellátva távozott a rendezvényről. Bevezetőben Pribránszki Marianna kijelentette: a mostani szülőknek állandóan tanulniuk kell, ezért nehezebb helyzetben vannak, mint elődeik néhány évtizede. Az sem mellékes, hogy az édesanyák sok feladatot nem tudnak átruházni másokra, ezért a szerepük még nehezebbé válik.

A hogyan kell helyesen szeretni, jól nevelni a gyermeket kérdés minden szülőt foglalkoztat. Ahhoz, hogy a gyermek boldog legyen, következetesnek kell lenni. Nem elég a pillanatnyi boldogságra törekedni, helyette arra kell helyezni a hangsúlyt, hogy mi a jó hosszú távon a gyermeknek, mi teszi a későbbiekben boldog felnőtté. Ha egyszer azt mondjuk neki, hogy valamit nem tehet meg, ahhoz a továbbiakban is következetesen tartanunk kell magunkat. Még abban az esetben is, ha ez egyébként nekünk fáj a legjobban.

A nevelési tanácsadó a továbbiakban arra volt kíváncsi, ki hogyan, milyen módszerrel altatja el a gyermekét. Arra kérte a jelenlévő édesanyákat, őszintén mondják el esti, elalvás előtti programjukat. Ebből derül ki ugyanis, hogy a gyermek mennyire hallgat a szüleire. Ilyenkor próbálkoznak a leginkább azzal, hogy az alvásidőt kitolják, hogy még pár pillanatig rájuk figyeljenek a felnőttek. Pribránszki Marianna szerint a legjobb a gyermeket már csecsemőkortól külön szobában altatni, nem pedig a szülők szobájában, s főleg nem a szülői ágyban. Erre azért van szükség, hogy a gyermek és a szülő egyaránt kialudja magát. A kialvatlan gyermekekből válik ugyanis a túl mozgékony gyermek, akit sokan hiperaktívnak neveznek.

Pribránszki Marianna (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Szóba került a gyermek szoptatása is, a szakértők szerint az anyatej 4 -6 hónapos korig immunerősítő hatású, Pribránszki Marianna úgy véli, az ezután következő időszak már örömszoptatásnak nevezhető.

A szülőnek mindig szem előtt kell tartania gyermeke érettségi korát. Az egyéves gyermek kevesebbet fog fel, mint egy hatéves, ezért megmagyarázni is másként kell neki a dolgokat. Minél kisebb a gyermek, annál kevesebb szóval kell vele tudatni a felnőtt által meghatározott szabályokat, amelyeknek mindig következetesnek kell lenniük. Ha azt követően próbáljuk meg kioktatni a gyermeket, hogy valami rosszat tett, az sokkal kevésbé hatásos – véli a nevelési tanácsadó.

Pribránszki Marianna arra is kitért, hogy amennyiben több gyermek van egy családban, arra is oda kell figyelni, hogy minden gyermekre jusson idő, olyan pillanatok, amikor csak rá figyel az édesanya vagy az édesapa. Fontosak a közös programok is, ennek azonban nem kell csak játszásból állnia, a közös portörlés, vagy sütés sokkal nagyobb élményt nyújthat egy gyermeknek, mint a játék, akkor is, ha így kétszer olyan hosszú ideig tart a házimunkát elvégezni.

Nagyon fontos az is, hogy az édesanyák szem előtt tartsák, anyákká váltak, de ugyanakkor feleségek is. Így lehet boldog a család, hiszen mindenkinek adott a szerepe.