Denevérvadászat a füleki várban (Fotó: Lovas Róbert/Felvidék.ma)

Alaposan elszámította magát a Füleki Vármúzeum vezetősége, amikor január hatodikára, vízkereszt napjára ingyenes várlátogatást hirdetett, ráadásul két vár alatti barlang bejárását is lehetővé tette. A várt 150-200 ember helyett ugyanis több mint ezerkétszázan érkeztek, találkoztunk gömöriekkel, magyarországi vendégekkel, de angolul beszélő turista is akadt a hatalmas tömegben.

A vár alatt 14 barlang van, amelyekből kettőt nyitottak meg a látogatók előtt, akik ingyenesen bejárhatták a vár egész területét (kivéve a múzeumi részleget), s aki eljutott a fellegvárba, s még poharat is vitt magával, az garantáltan finom forralt borral is felmelegíthette magát a nyirkos, borús, de esőmentes időben.

Sokféle legenda kering évszázadok óta a füleki várban található alagutakról, egyes hiedelmek szerint Dévénnyel és Somoskővel is összeköttetésben volt valaha a füleki vár, de nagyanyám annak idején olyan legendákról is hallott, hogy kacsát leengedvén Várgedében, az Füleken került elő. Akik azt hitték, hogy 2018 januárjában egy ilyen alagút kerül majd közszemlére, azoknak csalódniuk kellett, de ahogy Mesiarik Marian, a Füleki Vármúzeum munkatársa elmondta, a most közszemlére kerülő két alagút nem II. Koháry István idejében, esetleg még régebben készült, hanem 1944-1945-ben, s ugyancsak praktikus célt szolgált, a lakosságnak nyújtott védelmet a II. világháború utolsó éveiben egyre gyakoribb berepülések és esetleges bombázások elől. A két megnyitott alagút egyike 25, a nagyobbik pedig mintegy 65 méter hosszú, s a háború után raktárhelyiségnek használták, így a Kovosmalt is évtizedekig igénybe vette, s a 14 barlang közül volt olyan, amely sokáig jégveremként szolgált.

„Amikor a kollégáimmal kitaláltuk ezt a napot, előzetesen mintegy 150-200 emberre számítottunk, s nem akartunk hinni a szemünknek, hogy ennyien kíváncsiak a barlangokra, s magára a várra” – ezt már Titton Viktória igazgatónő jegyzi meg, aki azt is elárulta, hogy a két most megnyitott barlangban regionális kiállítást terveznek, amely a II. világháború regionális emlékeit mutatja be, s amelyet május 19-én, a Múzeumok Éjszakáján nyitnak majd meg. A szerencsés látogatók egyébként ötletes denevérfigurákat is begyűjthettek, igazi denevérrel ugyanis nem találkoztunk.

„Ez volt Fülek új évi médiahack-je” – mondja meglehetős elégedettséggel a látottakról Agócs Attila polgármester, aki szintén nagyon meglepődött a hatalmas tömegen, amelyet a füleki vár utoljára talán a törökdúlás idején látott. A polgármestertől azt is megtudtuk, hogy mintegy egymillió eurós beruházás vár a füleki vár környékére, amelyből felújítják a vár környékének másik oldalát is. Mindez már nagyon esedékes, hiszen amíg az egyik, turisták számára kijelölt, a városközpontból nyíló oldalán európai körülmények fogadják a turistákat, addig a másik oldalán gaz és sáros, aszfaltot még nem látott utca várja mindazokat, akik eltévednek vagy csak körbe akarják sétálni a romjaiban is pompás várat.