Koszorúzásra várva a lévai köztemetőben (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A lévai köztemetőben nemrégiben felújított honvéd emlékművénél szervezték meg a győztes nagysallói csata tiszteletére a megemlékezést. Az április 22-ei esemény szónokai hangsúlyozták a magyar nemzeti kultúra megőrzésének és a múltunk örökségének az ápolását, valamint a hűségről is szóltak.

Újváry László, a Csemadok Lévai Alapszervezete és a Reviczky Társulás tiszteletbeli elnöke, a megemlékezés egyik kezdeményezője köszöntőjében visszatekintett a harminc évvel ezelőtti kezdetekre, amikor elindították a történelmünk egyik legfontosabb eseményére, győztes csatájára való megemlékezést. „Kellő bátorsággal, a magyarországi barátainkkal közösen harminc évvel ezelőtt első alkalommal szerveztük meg a megemlékezést. Ünnepeltünk, méltóságteljesen leróva kegyeletünket. Az április végi találkozásaink jelentősek, melyeknek varázsa van” – emelte ki beszédében. Hozzátette, reagálva az adott időszakra összekapcsolva a jelen történéseivel a megemlékezéseknek mindig volt üzenete a mai generáció számára.

Újváry László köszöntötte a megemlékezés résztvevőit (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az esemény főszónoka dr. Szili Katalin, miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés egykori elnöke volt. Mint kifejtette, a magyar nemzet szívesebben emlékszik vissza a vesztes csatákra, forradalmakra, mintsem a történelmünk győztes eseményeire.  Az 1849. április 19-ei nagysallói csata a legdöntőbb ütközete volt a szabadságharcnak – tette hozzá.

Mint elmondta, a tavaszi hadjáratban érte el a legfényesebb győzelmeit a magyar hadsereg, a győzelem névtelen honvédjei nyugszanak a lévai köztemetőben. A huszadik század történéseit követően a községeink boldogulásán dolgozunk. A szónok a szülőföldön való megmaradás fontosságáról is szólt. Mint megjegyezte, a szülőföld a minden, ahol az őseink nyugszanak.

„A saját nemzeti kultúránk egyediségét őriznünk kell, melyet más nemzeteknek tiszteletben kell tartania” – emelte ki, majd folytatta – az a közösség, mely hisz a nemzetben, az a közösség össze tud fogni, a nemzeti érzést és nemzettudatot erősítve.” Üzenetében megfogalmazta, a felvidéki magyar közösségek is a nemzettudatot és nemzeti érzést erősítve maradnak meg a szülőföldjükön.

Dr. Szili Katalin, miniszteri biztos volt a megemlékezés főszónoka (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A köztemetői megemlékezést követően megzenésített versekkel fellépett Zsapka Attila, valamint Valent Horváth Judit, a Juhász Gyula Irodalmi színpad tagja szavalt.

A nagysallói csata hősei a lévai köztemetőben

A nagysallói csata sebesültjeit a lévai kórházba szállították. Itt kolerajárvány tört ki. Ennek következtében közel kétszáz katona hunyt el. A halottakat közös sírba helyezték a lévai köztemetőben.  A sírhelyre 1871-ben a lévai magyar hölgyek emeltették az emlékművet. Az emlékmű ma is a szórványban élő lévai magyar közösség fontos színtere.

Az emlékműre a 2010-es évek elejére már igen ráfért a felújítás. A Lévai Magyar Asszonyok Ligája kezdeményezésére 2015 nyarán közadakozást szerveztek.

A nagysallói csata emlékműve a lévai köztemetőben (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A munkálatok részeként megtisztították az obeliszket, az egész emlékművet díszlánccal vették körül, a síremlék szövegét újrafestették. Az ünnepélyes újraszentelésre 2015. október 6-án került sor.

Ezzel azonban nem ért véget a felújítás. Az emlékmű mögött található a honvédek tömegsírhelye, azt is tisztességesen rendbe hozták. A tavalyi áprilisi megemlékezésre már szépen elkészült a felújított sírhely.

A lévai magyarság egyik fontos színhelye az emlékmű, mely az összefogás és a nemzeti identitás jelképe.

További felvételek az eseményről ITT tekinthetőek meg.