28
A Delta utánajárt annak, hogy az idősebb korosztály miként emlékezik a korábbi határátlépésekre s milyen emlékeik maradtak meg nekik erről az időszakról. Ezt adjuk most közre mi is:
Mária, 70 éves nyugdíjas: Férjem nemzetközi buszsofőr volt éveken keresztül, azonban ritkán utazhattunk vele külföldre, akkor is inkább csak a kommunista tagállamokba. Nyugatra egyáltalán nem vihetett magával, hiszen családostól senki sem hagyhatta el az országot. Egyébként is vízum kellett. A határátlépéshez egy kérvényt kellett kitölteni, melyre 10 koronás okmánybélyeget ragasztottunk. Ezen fel kellett tüntetni mindent, amit magunkkal vittünk és hoztunk. Azt is megszabták, hogy mennyi pénzt vihetünk ki az országból. Gyakran átkutatták a zsebeinket, a pénztárcánkat. Az sem volt ritka, hogy 4-5 órát kellett várakoznunk, hiszen minden csomagot tüzetesen átvizsgáltak.
Erika, 49 éves, alkalmazott: Volt olyan időszak a kommunizmus alatt, amikor évente csak kétszer hagyhattuk el az országot, a harmadik átlépéshez már külön engedély kellett. Minden alkalommal egy kérdőívet kellett kitölteni, melyen fel kellett tüntetni, hogy milyen elvámolnivalónk van. Ezen még a legszemélyesebb tárgyaknak is szerepelniük kellett. Emlékszem olyan esetre, amikor nem engedték meg, hogy a Magyarországon vásárolt csokoládét hazahozzuk, így mindegyiket megettük a határállomáson. A gyermekruhákat elrejtettük a kabát alá, a pénzt a hajgumiba. Rengeteget kellett várni a vámon, hiszen mindent tüzetesen átkutattak.
Károly, 60 éves, nyugdíjas: A hatvanas években sokkal szigorúbb volt az ellenőrzés, nemegyszer a zsebeimet is átkutatták. Volt, amiből csak egy-egy darabot hozhattuk át a határon. A valuta értékét is megszabták, viszont ennek pontos összegére már nem emlékszem. Sokat jártam Magyarországra és Ausztriába, rengeteget kellett várni a határon, átvizsgálták a csomagtartót, a táskákat, az iratokat.
Delta
