Sokan úgy vélik, a karácsony a szeretet, a békesség, a család ünnepe. S közben elfeledkeznek arról, hogy Isten ekkor adta nekünk a legnagyobb ajándékot. Azt az ajándékot, amelyet a bűneiben kínlódó emberiség kaphatott: Isten egyszülött Fiát, amely által örök életünk lehet.
Egy nagyon találó kis történetet találtam a Kálvinista Szemle legújabb számában, amelyet a Felvidék Ma olvasóival is megosztok: Naszreddin tojáseladással kereste a kenyerét. Egy nap valaki beállított hozzá és így szólt: – Találd ki, mi van a kezemben! Annyit segítek, hogy olyan a formája, mint a tojásé, és a mérete is akkora, mint egy tojás. Úgy néz ki, mint egy tojás, az íze is olyan, sőt még a szaga is. Belül fehér és sárga. Mielőtt megfőzzük, folyékony, de ha megfő, megkeményedik. És mindezt egy tyúk tojta… Naszreddin megfejtésként, azt mondta: ez valamilyen sütemény lehet.
Sokan persze azt gondolják, micsoda badarság azt mondani megoldásként, hogy sütemény, mikor teljesen nyilvánvaló, hogy tojásról van szó, semmi másról. Mégis, sokszor mi is mondunk teljesen mást valamiről, mikor egyértelmű a válasz. Így vagyunk a karácsonnyal is. A szeretetet, a békét, a családot ünnepeljük, holott az Jézus Krisztus születésének az ünnepe. Minden adattal, ismerettel rendelkezünk, s mégis azt mondjuk: sütemény…
De így vagyunk ezzel advent idején is. Készülünk az ünnepre. De nem úgy, hogy a lelkünket tisztítjuk meg a bennünk felgyülemlett sok szennytől, békétlenségtől, hanem inkább lakásunk kitakarítására fordítjuk időnk nagy részét és a szeretteinknek való ajándékok vásárlására, amibe végül talán annyira elfáradunk, hogy már nem is tudunk odafigyelni az ünnep igazi üzenetére. Arra, hogy úgy szerette Isten e világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
sk
