Egymilliárd forint támogatással valósulhat meg 2008 és 2010 között a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely végleges kialakítása – jelentette be a Nemzeti Emlékhely Közalapítvány Kuratóriumának székesfehérvári ülése után Szili Katalin.

Az Országgyűlés elnöke – aki egyben a kuratórium elnöki tisztét is betölti – a zárt ajtók mögött tartott megbeszélést követően újságíróknak elmondta: a pénzből jövőre 451,2 millió forintot használnak fel, amiből 383 millió forint európai uniós támogatás.

A következő évben felhasználható összegből 278 millió forintot egy régészeti park és egy új városi tér kialakítására fordítanak, 173,2 millió forintot pedig a prépostsági múzeum létrehozására.

2010-ig megvalósul a középkori királyi bazilika, valamint a koronázó- és temetkező hely maradványait őrző rommező bemutatása, látványkörnyezetének kialakítása, a romok fölött pedig egy városi tér létrehozása. A kuratórium tagjai áttekintették az emlékhely hazai- és külföldi bemutatásáról, megismertetéséről szóló marketingtervet, s döntöttek arról, hogy a munkába bevonják a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola hallgatóit is – tájékoztatott Szili Katalin.

Tájékoztatása szerint a Nemzeti Kulturális Örökség Hivatala március 15-ig elkészíti a nemzeti emlékhely jogszabályi elfogadásának tervezetét, amit a kuratórium elnöke és Székesfehérvár polgármestere terjeszt majd az Országgyűlés elé.

Múlt-kor