Robert Fico szlovák kormányfő, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke szerint az ő tavaly hivatalba lépett kormánya egyetlen év alatt többet tett Szlovákiáért, mint az előtte két négyéves cikluson át kormányzó Mikuláš Dzurinda kabinetje. Fico szombaton Sároseperjesen (Prešov), a pártja megalakulásának nyolcadik évfordulóját ünneplő kongresszuson beszélt. Kijelentette: soha korábban nem volt olyan alacsony az államháztartás hiánya, mint most. Megígérte, hogy nem emelkednek az autópálya-díjak, nem lesz magasabb a gáz ára, a villanyáram drágulása pedig alig lesz érzékelhető. Kormánya érdemeit sorolva szólt arról, hogy a nyugdíjasok tavaly is, most is egyszeri, karácsonyi (a nyugdíj összegének egy részét képező, de tizenharmadik havi nyugdíjnak nem tekinthető) pótnyugdíjat kapnak. Emelkedett az első gyermek születésekor fizetett állami segély összege, csökkent a gyógyszerek és a könyvek áfa-terhe. A rokkantnyugdíjasok pedig visszakapták azt, amitől az előző kormány megfosztotta őket, mert “mi nem vagyunk hajlandók holmi bűvös számok érdekében feláldozni őket” – idézte Fico szavait a SITA hírügynökség. A gyakran szociális populizmussal vádolt Fico további kedvező, az államigazgatás költségeinek megtakarításaiból előteremtett népjóléti intézkedéseket és óriási, évi nyolcvan milliárdos közbeszerzési megtakarításokat, valamint 2010-ig megépülő, Pozsonyt Kassával összekötő autópályát ígért. “Ha sikerül, emelt fővel járhatunk.” A hiányosságok közül az “ifjúság hazafias nevelésének mulasztásait” említette.

DunaTv