Erőt kell merítenünk az elmúlt időszak tragédiáiból, közelednünk kell egymáshoz, de nemcsak a kézfogásra van szükségünk, hanem a lelki összefogásra is – mondta Gyurcsány Ferenc pénteken a Nógrád megyei Cered és a szlovákiai Tajti között, a két település első közös schengeni karácsonyán.

A kormányfő beszédében kiemelte: az a hely, ahol most vendégeskedik, korábban a senki földje volt, ami két világ határán állt. Eddig viszont hiába kutattuk, hogy hogyan lehet a senki földjét mindenki földjévé tenni – jegyezte meg.
Húsz évvel ezelőtt még kevesen gondolták, hogy lesz majd egy karácsony előtti délután, amikor eltűnik a sorompó, és amikor kiderül, hogy ez nem a senki földje, nem Magyarország, vagy Szlovákia széle, hanem a két országot összekötő út – folytatta a miniszterelnök, aki azt is jelezte: most történelmet írunk, mert ebben az új helyzetben “vége van annak a világnak, amikor szlovákok és magyarok időnként féltékenyen néznek egymásra”. Ma már lehet egyszerre magyarnak és szlováknak is lenni. És nemcsak a határ nem választja el a magyarokat és a szlovákokat, hanem azokat a határokat is lebontjuk, ami a lelkünkben van: a féltés, a féltékenység határát – hangoztatta Gyurcsány Ferenc.
Történelmi áttekintésében a kormányfő arról is szólt, hogy “szörnyű hozadéka” volt a magyar történelemnek, amikor a XX. század elején Magyarország 400 év után először újra önálló állam lett, de ez az önállóság azzal is együtt járt, hogy új határok keletkeztek. Azok a határok elválasztottak magyart és magyart, családokat és barátokat, de majd kilencven év elteltével ezek a határok most leomlanak, és a demokratikus Magyarország csatlakozik Európa demokratikus közösségéhez – hangsúlyozta, hozzátéve: ez nem kárpótlás ugyan az elveszett történelem egy darabjáért, de legalábbis gyógyír a fájdalmakra.
Simon Zsolt, a Szlovák Köztársaság volt földművelésügyi minisztere, parlamenti képviselő az ünnepségen arról szólt, hogy az elmúlt kilencven év fájdalmas döntései “rólunk szóltak ugyan, de nélkülünk”. Ahhoz, hogy Szlovákia az Európai Unió részévé válhatott, a magyarság önálló politikai részvételére, a Magyar Koalíció Pártjára is szükség volt – jegyezte meg. A jövőben azért kell dolgozniuk a politikusoknak a határ két oldalán, hogy ez a régió ne határrégió legyen, hanem Európa közepe, magasabb életszínvonallal, több munkalehetőséggel és baráti környezettel – hangoztatta Simon Zsolt.
Üdvözölte a határnyitást Czene Árpád, a házigazda település, Cered polgármestere is, aki úgy fogalmazott: elérkeztünk ahhoz a történelmi pillanathoz, amikor újra egyesülhet Medvesalja népe, és a rokonok újra egymásra találnak.
Népszava, MTI