A szlovák politika magyarellenességgel akarja ellensúlyozni, hogy december 21-én megszűnik a két ország közti határ – véli Szarka Tamás. A felvidéki Ghymes együttes zeneszerző-szövegírója szerint a kulturális autonómia a határnyitásnak köszönhetően mindenképp megvalósul. Ahogy a karácsonyra új lemezzel jelentkező zenekar másik régi vágya is: decemberben a Budapest Sportarénában adhatnak koncertet.
– Héjavarázs című lemezükön három éve szlovák nyelvű dalok is szerepeltek: gesztusnak szánták. A magyar-szlovák viszony alakulását elnézve aligha volt értelme.
– A napi politikára nemigen van befolyása egy-egy ilyen lemezre rejtett gesztusnak, más szempontból viszont nagyon is megérte. A dolog előzménye ugyanis az volt, hogy többen, szlovákok, azért mentek el Pozsonyba magyart tanulni, mert kíváncsiak voltak rá, mit is éneklünk. A gesztus tehát tőlük indult, mi pedig egyszerűen viszonoztuk a szeretetet. Nem volt ebben semmi politika, szó sem volt róla, hogy a szlovák-magyar diplomáciai kapcsolatok előmozdításán kívántunk volna munkálkodni.
– Nem is állítjuk, hogy az önök lelkén szárad, mindenesetre utóbbiakról nekünk valahogy nem a szeretet szó ugrik be.
– Nekem sem. Az azonban, ami a felső politikai szinteken zajlik Szlovákiában, elkülönül attól, ami az országot magát jellemzi. Négymillió szlovák között azért akad rengeteg értelmes – és olyan, aki szeret minket. Mi velük igyekszünk törődni. Ha ott vannak a koncertjeinken, felkonferáljuk a dalokat szlovákul is. Portugáliában meg portugálul. A közönséget meg kell becsülni, s ennek szép hagyománya is van a könnyűzenében. Emlékszem például, milyen sokat jelentett nekem, amikor Freddie Mercury elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt népdalt a Népstadionban, ’86-ban.
– Ott lehetett?
– Dehogy. Később, egy szabadtéri moziban láttam valahol Csehország mélyén: ott katonáskodtam. Abban a környezetben erőt, büszkeséget adott, hogy a világsztár az én anyanyelvemen az én népdalomat énekelte. Más szempontból is fontos volt az a dal. Igaz, ma is akadnak még, akik szerint “ciki”, vagy egyenesen “gáz” magyar népdalt énekelni, de ezekre azóta nyugodtan legyinthetünk: a Queen énekesének nem volt ciki, bocs.
– Ha van is, aki szerint gáz, önöknek inkább szerencséjük volt a népi vonallal: a kilencvenes években divattá lett a világzene, amit addig is játszottak.
– Eszünk ágában sem volt világzenét játszani. Azt sem tudtuk, mi fán terem. Annyi történt, hogy egyszer csak elkezdtünk zenéket írni. Én meg ezeket ráhangszereltem azokra a hangszerekre, amelyek a zenekarban éppen voltak. Hiába írtam volna harangokra, ha egyszer nem volt a bandában harangozó. Ha lett volna, arra írtam volna. De mivel az egész úgy indult, hogy autentikus erdélyi zenét játszunk hobbiszinten, ez eléggé meghatározta, milyen hangszerek vannak az együttesben.
– Talán a zenei gyökerek, talán a Ghymes név miatt, de sokan még ma is erdélyinek gondolják önöket. Zavarja?
– Inkább mulatságos. Azt mutatja, mennyien nem ismerik Szlovákiát. Nyitrától tizenegynéhány kilométerre van Gímes. Volt ebben a faluban egy tábor – a nyitrai magyar főiskolások tartották maguknak minden évben. Nagyon szerettük. Alakult egy tánckar is, de nem volt zenekara. Lett. A tánckar persze szétesett gyorsan, mi meg azóta is vagyunk, s hogy ne felejtsük el, honnan indultunk, felvettük a falu – tehát nem az erdélyi Gyimes – nevét, archaikus írásmóddal.
– Meg szarvasmotívumos logóval. A világzene nemzetközi sikerének köszönhetik, hogy a kilencvenes években nem kerültek bele a “magyarkodó” vagy a “jobbos zenekar” skatulyába?
– Meg annak, hogy nagyon odafigyeltünk: ne bocsátkozzunk napi politikai csatákba. Egyes kollégák rendszeresen odafekszenek a politikusok alá. Lelkük rajta. Mi meg nem alattuk, hanem mellettük képzeltük el a tevékenységünket. A skatulyázási vágy viszont Magyarországon olyan erős, hogy ha akartuk, ha nem, az utóbbi években szépen elkönyveltek minket jobbra. Egyszerűen azért, mert külhoni magyarok vagyunk.
Heti Válasz
