Januártól több beteg számára lesz olcsóbb a gyógyüdülés. Erről döntettek ugyanis a képviselők, akik elfogadták az egészségügyi ellátás terjedelméről szóló törvényt. Ezzel együtt emelték a megelőző jellegű egészségügyi kivizsgálások számát azokban az esetekben, ahol a cél az esetleges gyomorfekély-kockázat időbeni kiszűrése.

Az Egészségügyi Minisztérium számításai szerint a gyógyüdülések állami támogatására szánt összeg a módosítás következtében 29-34 millió koronára emelkedik majd. Midamellett a szlovák egészségügy éves szinten nagyjából 90 milliárd koronából gazdálkodhat.
A képviselők elfogadták azt a módosítást is, melynek értelmében a 19 és 20 év közötti fiatal korosztály tagjai ingyenesen vehetnek részt azon a megelőző jellegű szűrővizsgálaton, melynek célja a Helicobacter pylori jelenlétének megállapítása a szervezetben. Ez az a baktériumfajta ugyanis, mely nagy valószínűséggel felelős a gyomorfekély kialakulásáért.

ČTK, FelvidékMa